Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1874

7 jezi ki a fölött, hogy Berzsenyi készületlen és ifjúkori darabokat is vett fel gyűjteményébe ; én egyedül csak azon sajnálkozom, hogy Berzsenyi nem tájékoztatott bennünket azok keltéről; mert ennek tudása nélkül helyes történeti kritika fel nem épülhet s fogalmunk a művész nagyságáról mindig hiányos marad. Berzsenyi az ő , Észrevételei'-ben azt feleié Kölcseynek, hogy legjobb ódái és gyermekkori dalai között nincs egyéb különbség, sem koraikra, sem természeteikre nézve, mint az, hogy a dalokban a szivnelc egyszerű nyelvén beszélt, az ódákban pedig a tárgy természete szerint harsogott. A ki az ódák lelkét meg tudja tekinteni, láthatja, hogy azoknak nagy részében még szembeötlőbb a csupa gyermeki értelem és gyermeki gondolkozás, mint ezen egyszerű dalokban. De épen Berzsenyi ezen enunciátuma az, melyet megérteni lehetetlen. Önmagát védve jogtalanságot követ el remek darabjain, midőn azok becsét kisebbité, csak azért, hogy mostoha és gyenge szülötteit magától eltaszitani kénytelen ne legyen. Csak egy példával akarom illusztrálni e két nevezetes férfiú polémiáját. Kölcsey kritikája az ,Örömhöz' cimzett darabot a gyengék és fiatalkoriak közé sorolja; a kritika megdöntetik, ha az anti-kritika épen az ellenkezőt állitja — gondolá magában Berzsenyi — és a kérdéses darabról azt vitatá, hogy az, lelkére nézve legjobb ódái közé tartozik. Midőn Kölcsey a fiatalkori és gyengébb darabokat átalában kihagyatni véli minden iró müveibó'l, a helyes kritikai nyomozás elveit támadá meg, Berzsenyit pedig oly állítás nyilvánítására provokálá, melyet a nagy költő iránt érzett minden tiszteletünk mellett is hamisnak kell mondanunk, mert megértenünk lehetetlen. Azt állítani, hogy azok a rímes deklamációk egy időben keltek ama magas röptű ódákkal : logikai képtelenség. Lehetetlen egy és azon időben poétának és verszifikátornak lenni, nemes izlést tanúsítani és olyatén becsnélküli, önképző köri verseket irkálni. Bármint álljon azonban a dolog a, két férfiú esztlietikai ízlésével, elég az, hogy Berzsenyi, mint fönnebb is mondottuk, megtalálta a helyes utat, mely őt a verszifikátorok közül kiemelve, magas költői eszmékhez vezette. Nagy érdeme volt ebben Horácnak, ki ugy látszik, ama köztársasági, szabadságot lehellő és erőtől duzzadó ódáival éleszté fel legelőször a Berzsenyiben szunnyadó szikrát. Berzsenyi Iíorácról mindig nagy kegyelettel emlékezik, s ugy szól róla, mint mesteréről, kalauzáról a művészetben. Tőle tanulhatta ép ugy mint Virág, a nagy tettek és férfiak dicsőítésének magas emelkedettségét, a művészi forma-tökélyt és az eszmék azon választékosságát, melyet előtte magyar költőnél nem találunk. Tévedés volna azonban gondolnunk, hogy Berzsenyi Horácnak csupa visszhangja és magyar