Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1874

Berzsenyi Dániel 137-raä költészetének fo"b"b ^-onáisal. ÜVCűvészet és anyag viszonyban álló fogalmak, egymást feltételezik. Minden műremekben kettőt szoktunk megfigyelés tárgyává tenni: a művész alkotó tehetségének kiható aktivitását és az anyag szenvedőleges, a művész ideális felfogásához simuló hajlékonyságát. Minden művészet között a költészet mutatja ama viszonyt leghatározottabb alakban, mert ebben a képzelem működése élesen jelölt határok között mozog; fő tárgya a világ és ebben ismét az ember. A költészet, bármily oldalról tekintse is a feldolgozandó világanyagot, végső vonatkozásaiban mindig az emberben pontosul össze; ettől s az őt környező létalakoktól soha sem tekinthet el végképen, mert tartalma mindig az egész világ, melyet csak úgy foghat fel helyesen, ha annak központjából, az emberből, indul ki. A különböző szempontok azonban, melyekről a költészet tárgyát az idő tartamában tekinthetjük, különféle költői fajokat eredményezhetnek; a niult, jövő és jelen az elbeszélő, drámai és lyrai költészetnek szolgáltatnak tárgyat; és igy a költészet nemcsak a művészetek rendszerét foglalja magában, hanem felkarolja az egész eszthetikai rendszert, vagyis a természeti szép tárgyilagosságát a képzelem alanyiságával harmoniás egységbe köti, ,és a való szép egész összegét önmagába mélyedve ismétli.' (Vischer, Aesth.) A föntemlitett költői fajok közöl melyik fejlett ki először nehéz volna egész határozottsággal eldönteni. Mégis ugy látszik, hogy az elbeszélő költészet, lyrai hangulattal keverve, az ugy nevezett hősi énekekben, melyek csakhamar epopéákká szélesedtek ki, bizonyos forma-tökélyt nyert már akkor, midőn a tisztán lyrai homályos határozatlanságban vergődött. Ennek be kelle várnia a későbbi megérés korát, mely 1*