Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1874

19 egyesített, méltóan dicsó'ité. Több közös jellemvonása volt Petőfi Sándorral; kerülte az arisztokráciát, nehogy leköteleztessék általa, de nem fitogtatá függetlenségét; a pillanat heve és ünnepélye hamar elragadta, s ilyenkor az arisztokraciában nem látott egyebet, mint a nemzeti tökély fokozott kifejezését. Három ódát intéz rövid időközben nemzetéhez, mely alatt ő is, mint kortársainak legtöbbje, csak a nemességet érti; az elsőben ostorozza honfiait az elgyávulás vétkeért, az utóbbiakban visszavonja vádját, s lelkesüléssel szól rólok, mint a nemzeti dicsőség fentartóiról s harcra buzdítja őket Terézia trónja érdekében, nehogy a szabad nemzet szilaj nyakára jármot akaszszanak ellenei. E nemű költeményei hiven tükrözik vissza politikai álláspontját. * * * E néhány vonással, melyeket itt Berzsenyiről adtam, iparkodtam őt ugy bemutatni, mint irodalmunk első rangú lyrikusát és az óda-költésben méltó társát Pindárnak. Berzsenyi lyrája fölötti elmélkedésemben érzém , hogy lelkesülésem a költő nem minden darabja iránt egyforma; gyengébb oldalait azonban a nemzet elsőrangú óda-költőjének tárgyilagos igazsággal kimutatni, alig érzem magamat hivatva. En megelégszem azzal, ha bemutathatám őt, mint olyant, ki szent, hősi és erkölcsi ódáiban az óda-költés kellő magaslatán áll; ki felvett tárgya iránt folyton tartó lelkesedésben van, s olvasójában is hasonlót kelt; ki hazafiúi ódáiban, telve a képzelem igaz tüzével s érzeményeinek bensőségével, folyton a fönség körében szállong, míg a természetiekben a legmagasabb szépségekre és igaz értelemre törekszik; kinél dallam és formatökély karöltve járnak; ki oly szituációkba hoz bennünket, minőkben ő maga volt, midőn alkotásait létre hozá; s ki, hogy végre Kölcsey szavaival éljek: a nemzeté, mely nevét és dicsőségét szent örökség gyanánt birandja. Horvát Sándor. 2*