Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1874

14 tat, mint akár Horner, Shakespeare, Milton, a Zsoltáros vagy a próféták. A fenség kútfeje nem lehet egyedül a félelem, s nem oly tárgyak, melyek ily érzetet keltenek; de midőn azokat szemléljük, azt lelkünk elbámulása nélkül még sem tehetjük; a felkeltett érzet pedig lehet kellemes, de szükségkép komoly is, telve tisztelettel és ünnepélyességgel, néha még borzadással is, vagy mint Schiller mondja: ,Gyönyörködünk az érzéki végtelenben, mert elménk elgondolhatja, mit érzékeink át nem ölelhetnek s értelmünk meg nem foghat. A szerfeletti lelkesít, mert akarhatjuk azt, mitől ösztöneink visszariadnak, s elvethetjük, mit azok óhajtanak. A fenséges kivezet bennünket az érzéki világból, melyben a szép és kellemes örömest fogva tartanának.' E helyt a fönségesnek csak fenn emiitett tárgyait és kutforrásait óhajtom röviden érinteni. Minden nagy terjedelem a fenség érzetét támasztja bennünk, főleg ha az határaitól megszabadíttatik. Ily fenséges lehet a határtalan tér, szám és idő, melyekről a költő mondja: Ki vagy te fényes csillag az ó világ Sötét ködében ? Századok éjjele Nyugszik te rajtad ; mégis égő Arculatod közibénk sugárzik. A derék nem fél az idők mohától, A koporsóból kitör és eget kér. S érdemét a jók, nemesek s'jövendő Századok áldják. Atalában a költő ,Fohászkodása' az idő, szám és tér egy fensége. Minden oly magasan lebeg itt a bámuló elme előtt! Megragadón ecseteli ebben a költő a határtalan terjedelem fenségének pozitivumát, az istenség eszményének véghetetlenségét, mely előtt a véges ész és teremtett világok semmiségbe merülnek; a kedélyt némi bódulás fogja el s feltárul előtte a tér negátivumának fensége: a véghetetlen ür fensége. Mindaz ami természet szerint ünnepélyes és csodálkozást gerjeszt, mi félelmet és borzalmat kelt, mint a sűrű setétség, végtelen magány és csend: forrásul szolgáltak Berzsenyinek a fenségesre: Bizton tekintem mély sírom éjjelét, Zordon, de oh, nem lehet az gonosz; Mert a te munkád: ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják.