Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1873
11 vetlenül szükséges, teszi Emiliát tragikus hőssé, hanem az, hogy a hősnő halála által az erkölcsi elv diadalmaskodik az erkölcstelenség fölött. Göthe e mesterműről igy nyilatkozik: „Nach langem vieljährigem Hingen stieg dieses Stück wie die Insel Delos aus der Gottsclied-Gellert-Weisseschen Wasserflut empor, um eine kreissende Göttin barmherzig aufzunehmen." Galotti Emiliában, úgy látszik, Lessing ismét elhagyja a nemzeti talajt, melyre annyi sikerrel lépett; mert mig Minnában német történet, német erkölcsök és viszonyokkal foglalkozik, ez újabb műben Olaszországba vezet a költő; azonban Lessinget és kitűnő tragoediáját egészen félreismernők, ha annak nemzeti jelentőségét tagadnék. Nem szabad felednünk ugyanis, hogy e műnek politikai célja volt, s hogy e célt egészen nyíltan elő ne tüntesse, csak azért helyezi az eseményt idegen földre. Egyébiránt, habár Olaszország csekélyke hercegségében megy is végbe a cselekmény, csak a neveket kell németekre változtatni és azonnal valamely kis német udvarban képzeljük magunkat. Már e mű megjelenésekor sokan a braunschweigi viszonyokat vélték felismerhetni. Az egész darabban Lessing igen csekély mennyiségű anyagot használt fel, azonban az a legfinomabb szálakig ki van dolgozva és akként berendezve, hogy kerek egészet képez, dacára annak, hogy a darab végkimenetele nem elégíti ki az embert, minthogy a főbűnös csak le van álarcozva, nem pedig kellőleg megbüntetve. Galotti Emilia Lessing hamburgi dramaturgiájának próbaköve. Németország nem birt olv művel, mely annak tökéletesen megfelelt volna. Ugyanazon egyén, ki nemzetét elméletileg megszabadította a francia természetellenes pathostól, e szabadítást gyakorlatilag is véghez vivé, midőn oly művet alkotott, mely tartalma- és alakjára nézve teljesen megfelelt azon lényeges kívánalmaknak, melyeket Lessing a tragoediára nézve fölállított. Vischer a híres aestlietikus, azt állítja, hogy Lessing e darabját a római történelemből merítette , hogy azt természetéből kivetkőztetve abba újabbkori társadalmi és erkölcsi viszonyokat ültetett. Azonban ez állítás minden alap nélküli; Lessing nem a római történelemből merített, amit Livius ismeretes elbeszéléséből kölcsönzött, az csak azon egyszerű tény, hogy egy atya megöli leányát, hogy annak becsületét egv zsarnoktól megvédje. E tény, e helyzet volt az, mely arra ösztönzé Lessinget, hogy ehhez ugyan némileg hasonló, de azért mégis tökéletesen lij, egészen más idő- és világba tartozó mesét találjon ki, melynek körülményei olyneműek, hogy egy szerető atya azon kényszer-helyzetben látja magát, hogy leányát, ennek sürgető kérésére megölje, mint ezt a római atya 2000 év előtt önszántából tevé. Lessing hamburgi dramaturgiájának egyik alaptörvénye így hangzik: „A félelem és szánalom , a tragoedia ez alapérzései leginkább a helyzetekből erednek , nem pedig a jellemekből: hasonló helyzetek tehát hasonló trag oe diát adnak." A római darabban az atva a hős, Lessing művében a leánv. A római leány csak ártatlan bárány, melyet az atya a szabadság oltárán feláldoz; Emilia ellenben nem akaratnélküli báb, ő maga kérve-kéri az atyát, hogy őt ölje meg. Sokat gáncsolták e remekművet; még maga Göthe is öregebb korában hihetetlenül félreismerte azt. Emíliának a válság percében jelleménél fogva kívánnia kellett a halált és e ki2*
