Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1872
7 egyenlő hosszú csöveket; ezeknek lángjait pedig helyezzük szorosan egymás elé, a síp és tükör közé. Szólaltassuk meg most a sípot, hozzuk forgásba a tükröt, a resonatort pedig erősítsük meg a síphoz oly közel, hogy lángképeik csipkéi a tükörben egymásra essenek. A lángok egyidejű kilobbanása arra mutat, hogy a szelencék hártyái mellett a légrészecskék ugyanazon rezgési állapotban vannak. Ha ekkor a resonator és szelencéje közé oly kautsuk-csövet foglalnánk, melynek hossza az adott hang 1, 2, 3 vagy 11 hullámhosszával egyenlő: az a resonator szelencéjében a hártya melletti légrészecskék rezgési állapotán mitsem változtatna, minélfogva a két lángkép csipkéi ismét födnék egymást. Hogy tehát a síp hangjának hullámhosszát meghatározhassuk: hosszabbítsuk meg a resonator és szelencéje közötti csövet valamely közbefoglalt kautsukcsővel mindaddig, mig a resonatori láng elmozdult csipkéi ismét a síp-láng csipkéire esnek. A közbefoglalt cső hossza ekkor egy liullánihoszszal egyenlő. A toldalékcső n-szeres meghosszabbítása által könnyen találjuk n hullám hosszát. Ha a közbetoldott cső hossza nem egyenlő az adott hang hullámhosszával vagy egészszámú sokszorosával, akkor a két lángkép csipkéi nem eshetnek egymásra, mivel a levegő más rezgési állapotban ér a szelence —, mint a síp hártyájához. Ha végre a közbefűzött cső hossza az adott hang félhullámhosszával vagy ennek ll-szeresével egyenlő, akkor a resonatori láng csipkéi a sípláng csipkéi közé épen középre esnek, mivel ez esetben a resonatori szelence hártyája mellé ép azon időpontban ér hullámhegy (sűrűsödés), midőn a síp oldalhártyája mellett hullámvölgy (ritkulás) van és viszont. Képesek vagyunk tehát eszerint a hanghullámoknak nemcsak hosszát , hanem bármely pontjoknak rezgési állapotát is meghatározni. Ugyanezen célra Mayer más módszert is ajáid, melyet azután a hanghullámok alakjának, vagyis azon felületnek meghatározására is alkalmaz], melynek részecskéi ugyanazon rezgési állapotban vannak. J. C. Poggendorff Anna 1 en d. Physik u. Che mi e cimű folyóiratának 1873. évi 2-ik számában Mayer ezt következőleg irja le: „Egy nyilt Ut 3 (máskép c/ vagy 256 rezgésű) orgonasíp oldalszelencéjétől egy lángelemző tükör elé alkalmas gy tiny il ássál biró kautsukcsővet vezettem. Azután egy 4 meter hosszú s 1 ctm. vastag kautsukcső egyik végére egy Hel mh o 1 tz-féle Ut 3 resonatort, a másik végére pedig egy önálló König-féle szelencét erősítettem, melynek lángját egész közel állítottam az orgonasíp lángja elé. Ha most megszólaltattam az orgonasípot és a resonatort közelébe tartottam: könnyen sikerült az utóbbit oly helyzetbe hoznom, hogy lángcsipkéi pontosan összeestek az orgonasíp lángcsipkéivel. Ha ezután a resonatort lassan-lassan távolabb helyeztem a síptól: lángcsipkéi azonnal kiváltak s mindegyre jobban félrehúzódtak a másik csipke-szalagról. Midőn a resonatort első állásától ©6 ctmeternyire (fél Ut, hullámhossz) távolítottam: az első fényszalag csipkéit a második fényszalag csipkéi között épen középen láttam. Ha ugyanazon irányban még tovább vittem a resonatort: csipkéi is tovább húzódtak, mig végre ismét összeestek a másik csipkesorral. A resonator távolsága eredeti helyétől ekkor 132 ctm. azaz: Ut 3 egy egész hullámhossza volt. Másfél hullámhossz távolság mellett a resonatori fényszalag csipkéi ismét a második fényszalag csipkeközeinek kellő közepére estek, két
