Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1858

10 tehát, hogy ö akkor, midőn a kezelési módot alkalmazza, az Olvasókönyvből is csupán azt fogja saját birományai közé befogadni, a mi abban igazán szellemi. De mi az, a mi az Olvasókönyvben igazán szellemi? Vessünk e kérdés felötlése után egy pillantást az irodalom mivoltára. Igényelni látszik ezt itt az Olvasókönyv is, mert ez sincs, nem is lehet az irodalom határain kívül. Némelyek szerint ugyan is az irodalom azon elmemüveknek összesége, melyek valamely nemzet tagjai által Írattak. Mások szerint az irodalom azon irásba foglalt elmemüveknek összesége, melyek valamely nemzet szellemi életfejlését vieszatükrözik. Ezen értemények közöl az első az elmet müvek tényezőire, a másik ugyanazok tartalmára vonatkozik. Ámde mivel a nemzet szellemi életének tartalma csupán az által lehetett az irodalom tartalmává, hogy a tényezőket vagy is az írókat nem csak áthatotta, hanem kisebb vagy nagyobb mértékben ezek által is át lön hatva; továbbá mivel ezen áthatás az írók részéről csak azok egyéni sajátságának módosító befolyásával teljesíttethetett: nyilván van, hogy az Olvasókönyv kezelője az irodalom összes tartalmában azt, a mi a nemzeté, attól, a mi a tényezőké, mindig jól meg tartozik különböztetni. De nyilván van azonfóliil még az is, hogy tanodáinkban az elmemüvekkel és az írókkal való megismerkedés nem határvetö czél, hanem igazat szólva, csak eszköz, mely azért van, hogy az ifjú a nemzet szellemi életfejlésének önszellemébeni utánélésére képesíttetvén, a nemzet folyó életét önmagáéval és önmagáét a nemzetével azonosíthassa, ennek végrehajtása után pedig a nemzeti nagy egészben nem csak fejlesztett, hanem fejlesztő taggá is legyen. 8. §. Érdekünkben áll most már azon fejlesztvények ismerése is, melyek által a szellemileg élő nemzet önmagáról bizonyságot tesz. Három ily fejlesztvényt hozhatunk fól, úgymint a tényt, a gondolatot és a nyelvet. A nemzeti tények összeségének visszatükrözője a politikai vagy is a nyilvános élet; a nemzetet átható gondolatok összeségének visszatükrözője az irodalom; a nemzeti nyelv mind a kettőnek közös elöhozmánya levén, visszatükrözője mind a kettőnek. Állítások, melyekkel a fejlesztvények egymáshozi viszonya is nyilván ki van jelentve. A tény csak lígy lesz igazán nemzetivé, ha benne és általa valamely czél valósíttatik meg. Miután pedig a czél oly gondolat, mely a tény folyásának oka is vezetője is: kétségen kivül van, hogy egyedül a gondolatban található fól a kapocs, mely a tényt a nemzet többi tényeivel belsőleg összefüggeszti. Mi ha úgy van, sem a nemzeti tények nem létesülhetnek a nemzetet, mint egészet, megalapító és irányosító gondolatok hatáskörén kivül; sem az ily gondolatok nem érvénykednek igazán az általuk elövillantott tények határain kivül. Csak együtt teszik és tehetik azt, a mi a nemzeti élet valóságának szokott neveztetni. Mi mindamellett a reflexió és abstractio segedelmével elkülönözhetjük őket egymástól, innen azután a nemzeti életnek két oldala, a külső t. i. és a belső. A tények a külsőnek, a gondolatok a belsőnek tulajdoníttatnak. Azon közeg, mely által őket a nemzeti szellem, a tudat határain belül is, összetartja, a nemzeti nyelv. Hogy ily nyelv nélkül nincs, nem is lehet valamely nemzetnek saját irodalma, mindenki tudja; van mégis e helyen egy pont, melynek átértése nem mindenki dolga. Hogy a nemzeti irodalom a nemzetet átható gondolatoknak nyelv általi visszatükrözője, azt nem igen szokták kétségbe hozni; de hogy az irodalom a közvetlen tartalmon fölül még a nyelv segélyével a nemzeti szellem azon, sajátszerüleg módosított állapotait is visszatükrözze, melyek a nemzeti tények elöhozásakor kiválólag szerepeltek, és hogy ennél fogva az irodalom az úgynevezett korszellemi fejlődésen keresztül is magát mindig fentartó és érvényesítő nemzeti sajátságot mindig visszatükrözze, az olyszerü