Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1858

4 A második párt az egyes írók összes munkáinak alkalmazásához ragaszkodik. Okai következőleg hangzanak. Az írók összes munkáival, főleg a gymnasium hetedik és nyolczadik osztályaiban, az Olvasókönyvekénél mind irányra mind hatáskörre nézve több és biztosabb jót eszközölhetni; mert az érintett osztályok a jelesebb íróknak oly jellemzését igénylik már, melv azok életének valamennyi oldalát, az ezekben érvényesített irányokkal együtt, okszerűen tárgyalván az ifjakat úgy képezze, hogy azok egykor a nyilvános élet viszonyai és működései között sokoldalúlag fölhasználható tagokká lehessenek. Ehhez azonban koránsem elég az életből merített példák puszta fölhordása, az iránymondatok elvontan tartott elemezgetése, vagy az egyes, ha még oly remek, müdarabok rideg tárgyalása; mert ezek, minden hasznosságuk mellett sem fogékonyíthatják és iigyesíthetik úgy a fiatal szellemet, hogy ez magát bármikor és bárhol necsak tájékozhassa, hanem gyors és eszéíyesen biztos ténykedése által érvényesíthesse is. Non pro scliola, sed pro vita discimus: úgy intéztessék tehát a nevelés, hogy annak folytában az ifjak azon elmei, kedélyi és akarati készségekkel biztosan fölruháztassanak, melyek nélkül az élet sokoldalú bonyodalmai között hiába történik bármily törekedés a közösen ohajtott jóllét felé. A mely tanár előtt az ily, közösen óhajtott jóllét megvalósítása lebeg, az a tanodai Olvasókönyvekkel, ha még oly szabályosan voltak is szerkesztve, soha be nem érheti. Az Olvasókönyvek az írók munkáiból csak részegészeket vagy töredékeket adnak, melyek az írók elmei, kedélyi és akarati készségeit, meg az ezen készségek viszonyszerii munkálkodása által szerzett szellemi kincseket nem tükrözhetik eléggé világosan és úgy vissza, hogy azok egy, sikerdúsan áthatható egészet képezzenek: következőleg az Olvasókönyvek nyomán vezetett ifjak sem hajthatják azt önmagukban végre, a mit még is részint a czélzatos önművelésnek részint a gyakorlati életnek tekintetéből minél gondosabban végre kell hajtaniok. Szükséges ugyan is, hogy az róknak helyesen fölfogott és alaposan átértett életfolyását önmagukban utánéljék; mert csak az öntudatosan végrehajtott utánélés által szilárdíthatják meg önmagukban az olynemü készségeket, minők az írókban munkáik szerkesztésekor valódilag szerepeltek. A harmadik vagy is a kiegyenlítő párt az ügy folyásának egészen más szerkezetet kölcsönöz. Alapvetését itészkedés, haladását óvakodás oszlopolván először is az előbbi nézetkörökböl mindazt eltávolítja, a mi bennök a nevelés mivoltával, meg a nyilvános tanintézet viszonyaival össze nem fér; megtartja ellenben és öszhangzóvá teszi mindazt, a mi velők megegyező. Itészkedöleg átértvén, hogy az első párt a tanulóban csak elszigetelt azaz egyedül önmagára viszonyított egyént, a második csak másokra viszonyított lényt vagy is csak társasági tagot lát, kijeleli a határvonalokat is, melyeken belül mindegyik mozog. Az első működési nézetköre a nevelési individualism us, másodiké a nevelési universalismus: miért is az első csak azt szorgalmazhatja következetesen, a mit az egyéniség kialakítása, a másik ellenben csak azt a mit a társasági viszonyok hullámzása szükségei. Amaz a tanulót fejleszti, hogy egyénileg önállóvá, emez idomítja, hogy társaságilag fólhasználhatóvá tegye. A harmadik párt Ítélete szerint ezek merő egyoldalúságok, mert a tanuló sem nem egyedül czél, hogy mindent önmagának, sem nem egyedül eszköz, hogy önmagát a társasági viszonyok hullámzásának mindenkép alája vesse, hanem öszszerü rendeltetésénél fogva czél is eszköz is. Czél, mint egyén, kinek irányában a társasági viszonyok észszerűi eg fölhasználandó eszközök; eszköz, mint társasági orgánum, kit czéljainak irányában a társaság használ föl. Szóval a concretismus a tanulót oly hivatásos személynek ismeri, kinek szabadon megváló-