Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1857
7 Menjünk tovább. — Sok tanonc az eddig emiitett fogyatkozások mellett mit hoz magával az iskolába egyebet a röstségrei terme'szetes hajlamnál, mely még az iskolai foglalkozások érdeke s egymásközti vetély által sem enyésztethetik el? Csendesek, békések s az iskolai rendhez gépileg könnyen simulok, miáltal a tanítónak ez által kevesebb gondot szereznek, mint egyébkint szerezniek kellene; mivel egy tanárnak sem szabad nem tudnia, azt, miszerint ily csekély fok az élénkség és ingerlékenységre kevés jót ige'r arra, hogy az értelmi és erkölcsi képzés legnagyobb mértékben veszélyeztethetik. A tanoncnak e szenvedőleges állapotával nem ritkán a szellem és test eröködésétöli félénkség úgy mint a becsületérzés-hiány kizár minden szép és jó iránti érdeket. De azért növeljük s oktassuk az ilyeténféle szerencsétlen tanoncot. Kell, hogy ezt tegyük, de vállvetve a szülékkel, kik a természeti rosz hajlamnak más utat készítni nem törekvének; kell, hogy ez öröklött roszat enyhítsük. Igaztalanság s legnagyobb fokú kegyetlenség lenne azt gondolni akarni, miszerint jobban cselekednénk, ha a szerencsétlen tanoncot saját sorsára biznók, azon gondolatban, hogy nem fog rajta a szó. Találkozzék bár oly szerencsétlen, ki szellemi szegénysége mellett butaságban szenved, s bár még annyira nehezítse is a tanár munkáját úgy mint a szülőjét: még sem szabad lemondanunk annak oktatgatása és biztatgatásáról; mivel tapasztalás tanit, miszerint olyaténféle egyénekből is, kik ifjúságokban röstség iránt hajlamot s egész valójukban aluszékonyságot tanusitának s szellemi butaság és merő gépiesse'gben szenvedének, nem egyszer kitűnő férfiakká válának, magukat vagy művészet, vagy tudományokban megkülönböztetni ke'pesíttetvén. — A nagy Humboldról azt jegyzé meg életirója, hogy mind gyermek igen gyönge tehetségű, lassú elméjű és oly nehéz fólfogásu volt, hogy már aggódni kezdettek, vájjon képes lenne-e a tudományos pályára; de utóbb megnyílt mint mondani szokás, az esze s a legvérmesebb reményeket is tűlszárnyalá. (V. U. 22. sz.) Jegyzéseink folytában nem feledkezénk meg efféle példákat is felmutatni, hol a tanárokat kitartásra az ilyenféle szerencsétlen tanoncok vezetésénél figyelmeztettük. — Helyén látjuk s kell is, hogy szülék tárják fel gyermekeik fogyatkozásait a tanár előtt s kezetfogva igyekezzenek lerontni a hiányokat, melyek különben veszélyesekké válandnak, veszélyesekké magára a tanoncra, veszélyesekké a társadalomra, melylyel viszonyban keilend lenni a gyermeknek, ha férfiúvá növekszik, nem ritkán veszélyesekké leendnek ama kisded társaságra is, mely vele együtt nyeri a képeztetést erkölcsileg úgy mint tudományszerüleg. A közös ügy, közös gondot igényel a gyermek előmenetelére nézve, miként azt már okadatolva igazolánk. Nyomatékul szabad legyen még fólemlitnünk, mit ezügyben a cs. kir. közoktatási Ministerium irányadókig határozottan kimond, midőn az iskolák tanszervezeti 10. §-ban imigyen szól: „Minthogy a tanonc jellemképzésére a házi behatások határozott befolyásnak, azért az iskola viszonyba lépjen a szülékkel, vagy az ezek által kijegyzett egyénekkel, kiknek felügyelésök alatt áll a tanonc házi élete.' 1 (Da die häuslichen Einwirkungen für die Characterbildung der Schüler von entschiedener Einflüsse sind: so soll die Schule mit den Aeltern oder den von ihnen bezeichneten Personen, unter deren Aufsicht das häusliche Leben der Schüler stehet, in Verkehr treten.) * * * Sokat segit iskola a gyermeken, ha szüleiház nem fékezé is öt vásottságaiban; a sok jó tanonc példája nem ritkán föléleszti benne a jó iránt azon kis szikrát, mely keble mélyében