Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1856

13 bérié az ifjat, minthogy a munkásság megszülendi az önképzést, mely módjárai tanítás vagyis szoktatás kezdetben a tanár felügyelése mellett, kell hogy történjék; azaz: kimutatni kell az irányt, melyen indulva, s a módot, melyet követve sajátjává tehesse ez annyira szükségelt képzési mesterséget. Ennek elhanyagolása ismét odavezeti az ifjat, honnét első mivelése pillanatától kiindult; mert a ki nem halad, marad. A tanonc, ki már alapos tanitás által elsajátította a tanulás mesterségét, igen könnyen folytathatja azt más segélye nélkül is, és ép ez az egyik önképzési mód. Az alapos tanitás által fejlesztetik az ész, mely fölemeli az embert minden többi teremtmények fölé. S ez már maga elég ösztön, hogy az Isten e megbecsiilhetlen kincsét kiképezni s azt fölemelni törekedjék minden tanuló. Ez kulcsa az Isten ismeretének rende és törvényeinek; ezáltal győződhetünk meg kötelességeinkről, azok szükségességéről és sérthetlenségéröl; az mutatja meg az utat a valódi boldogsághoz. Az ész, a kimiveltet értjük, mindenütt legnagyobb becsii, még akkor is, ha talán kellő hasznát nem vehetjük. Sokszor elmondják a közéletben: ez dúsgazdag, előkelő, hatalmas ember; és — meglehetősen közönyösek maradunk a kifejezéseknél s még tartunk is tőle. De ha egy vagy másról mondjuk: ez eszes, értelmes ember vagy tudós férfiú, s mi azonnal tisztelet és bizodalommal viseltetünk irányába; mivel fólteszszük, és joggal, hogy egy müveit eszes ember nem lehet rosz. „Szelid erkölcsök biztosithatják a trónok és népek nyugalmát; a tudomány pedig szülő anyja a műveltség szelid erkölcseinek." (M. Sajtó.) Az teszi az embert emberré, minden más csak a sors játéka, minek értéke csekély. Igen szomorú, ha az ember méltóságához képest kevesbbé müveit eszű, midőn kötelessége másokért szólni, másoknak tanácsot adni vagy egyébkép segitnie kellene és nem képes. Ennyi ok, hiszszük, elégséges arra, hogy az alapos tanitás mellett az iíju saját erejénél fogva magát tovább mivelni törekedjék, akár elmélkedés által a tanultak fölött, akár mindenrei figyelés, társalgás vagy jó könyvek által. Csak az a közélet, melyet a tapasztalás iskolájának szoktuk nevezni, ne lenne az iijuság mételyt szülő iskolája! Ez oly elkomoritó sokszor, miszerint a tanári igyekezet nemritkán hajótörést szenved, midőn üdvös tanait meghazudtolja az életbeni tapasztalás sújtó példája. Hát még ha az itjn egészen magára hagyatik! „Egyik ösvény sem oly sikamlós az ember életében mint az ifjúé, miként megjegyzi M. d. könyv. h. egyik irója, ki serdülő korba lépvén, midőn oly ingatag, teljesen magára hagyatik, mint pl. mind azok legnagyobb része, kik (érettségi vizsga után) felsőbb tanodák látogatása végett nagyobb városba mennek messze el szülői vagy gyámi őrszemektől. Ez időponttal kezdődnek el egyszerzmind a korhelyévek. Sokan, igen sokan elvesztik itt erkölcsi önérzetöket, mert elég a szirén, mely őket örvénybe csalogatja." (16. lap.) Csak a társalgás oly sokszor meg ne hiusitna minden felhasznált igyekezet által szerzett képességet! „Ha gyengébb korban, miként Niemayer megjegyzi, lehetséges volna a gyermeket mindenütt jó és szép példával, szó és cselekedettelkörnyezni, azt minden olyatén társaságtól, melyben csak roszat lát, hall és tanul, kiragadni: legtöbb romlatlan maradna, és az erkölcsi jó megerősödnék arra.. hogy egykoron a roszabb benyomásnak ellent állhasson." Akkor az alapos tanitásnalc sem éreznök rosz eredményét, mit most majd minden nyomon látni kénytelenítetíink. * * * A mondottak legnagyobb részt tapasztalatokon épült olyatén valóságok, melyekről kételkedni legkevesebb okunk sem lehet; s mik koránsem azért jegyeztettek ide, mintha azokkal a hasonlag tapasztalt s érdemdús paedagogoknak iránykép akarnánk feltolakodni; hanem