Századok – 2024
2024 / 4. szám - TANULMÁNYOK - K. Lengyel Zsolt: Kényszerhaladás. A Bach-korszak magyarországi történetéhez és utóhatásaihoz
KÉNYSZERHALADÁS az állapotát is. Az elöljárók - vélhetően a nemzeti egyenjogúság elvének fent említett ellentmondásossága miatt — 1849—1850-ben nem kérdeztek rá a pályázók nemzetiségére.50 Viszont mindig ellenőrizték a szakmai felkészültséget, a kiválasztandó helyszínen hasznosítható állam- és jogtudományi tanulmányokat, valamint a nyelvismereteket. A belügyminisztérium vagy Geringer már 1849-ben visszautasította azokat a morvaországi és galíciai álláspályázatokat, amelyek e tekintetben alacsony képzettségről tanúskodtak.51 50 MNL OLD 2, 1. d., III. A. 2. (1849); D 55, 521-523. cs. (1849-1850); ÖStAAVAMI Präs. 4, 236. d. (1849, 1851). 51 MNL OL D 2, 1. d., III. A. 2., 1849: 27110/2379 (szept. 6./nov. 28.), 27342/935 (dec. 21 ./25.), 27675/990 (dec. 28./30.). A korabeli állami hivatalviselés szakmai követelményeihez részletesen lásd Benedek Gábor: Képesítési előírások a magyar közigazgatásban a 19. század második felében. In: Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára. Szerk. Krausz Tamás - Szvák Gyula. Bp. 2003. 36-41.; Benedek, G.: Die Beamten in Ungarn i. m. 1211-1217.; Tóth T: Lajtántúli tisztviselőki. m. 16-20. 52 MNL OL D 55, 521. cs., 1850: 3994. Geringer levélfogalmazványa Heinrich Graf Attems, Cseh Ede, Stephan Freiherr von Hauer, Friedrich Swieceny kerületi biztosokhoz. [Buda], 1850. márc. 8. 53 MNL OL D 55, 521. cs. (1850). 54 Benedek G.: Ciszlajtániai tisztviselők i. m. 64-65.; Tóth T: Lajtántúli tisztviselők i. m. 33-35. 55 MNL OL D 55, 521. cs., 1850: 5699 (márc. 31.), 10583 (jún. 12.). 56 Kőnyomatú állásfolyamodványokkal: MNL OL D 55, 521. cs., 1850: 5021 (márc. 21.). A kőnyomatosan sokszorosított álláspályázatok gyakran tartalmazták azt a megjegyzést, hogy „az egyes pályázók besorolása során figyelembe vették az illetők kívánságait és nyelvtudását”.52 Ezek a korai adatok elterjedt két- és többnyelvűségre vallanak — német—szláv túlsúllyal, valamint a francia, az olasz és a román nyelv társszerepével. A magyar nyelv viszont rendkívül ritkán, jobbára egyáltalán nem fordult elő.53 Az 1850-es években e nyelvi képességszerkezet mellett a pályázók egyenlőtlen iskolai végzettsége is jellemző maradt.54 A pályázók képességeiknek megfelelő állást rendszerint Magyarország német vagy szláv településrészein kerestek. A lehetséges munkaterületeket feltüntették mind a fogalmazási, mind az irodai hivatalnokok csoportjában. Az utóbbiak, az alacsonyabb beosztásúak voltak többségben. Feltűnően sokan két- vagy többnyelvűnek nyilvánították magukat, amint erre például a következő iktatási bejegyzések utalnak: „a Magyarországon szokásos négy nemzeti nyelv”, „állítólag képes beszélni és írni a Magyarországon használatos nyelveken”, „állítólag több szláv nyelvjárást” ismer, a német/szláv nyelvet bírja „minden nyelvjárásában”.55 A városi hivatalokhoz benyújtott álláspályázatokban a következő nyelvpárosítások fordultak elő: német/magyar/szlovák/némi „oláh”, német/magyar/latin/némi francia, német/olasz/némi francia, német/magyar/„oláh’7szlovák/szerb.56 A kormánybiztosi és a járási állásoknál, amelyek iránt szintén német vagy szláv vidékeken mutatkozott komoly kereslet, részben hasonló nyelvi csoportosítások 675
