Századok – 2024

2024 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Czinege Szilvia: Apponyi György 1872-es kísérlete egy katolikus konzervatív párt alapítására

APPONYI GYÖRGY 1872-ES KÍSÉRLETE EGY KATOLIKUS KONZERVATÍV PÁRT ALAPÍTÁSÁRA fenekéhez közel vagyok már”,84 „Ma adom el utolsó értékpapírjaimat, azután már a hitelhez kell folyamodnom.”,85 „Erkölcsi tekintetben jól állunk, de anya­gi tekintetben örökös aggodalomban vagyok.”86 Arról is beszámolt, hogy kitől mennyi támogatást kaptak a választásokra, például a nagyváradi kanonoktól 5000 forintot,87 Bartakovics Béla érsektől ugyanennyit, 500 forintot a kassai, veszprémi és pécsi püspököktől; a kalocsai érsektől ugyan nem kapott pénzt, de az 25 000 forinttal támogatta a helyi választást (Dunapatajon Nagy Ignácot, Keczelen Horváth Ignácot).88 A legnagyobb támogatója viszont az esztergomi érsek volt, aki egy alkalommal például 20 000 forintnyi kötvényt adott neki.89 Emellett Apponyi „kolduló” leveleket is küldött országszerte az egyház képvi­selőinek, és számon tartotta, hogy kitől érkezett válasz és támogatás (Függelék, 1. táblázat), kitől pedig még válasz sem (Függelék, 4. táblázat).90 A vizsgálat ki­terjesztésével és több forrás bevonásával vélhetően meg lehetne állapítani, hogy mely káptalanok és kik voltak azok, akik támogatták Apponyit mind a válasz­tások idején, mind pedig később, lapja kiadásának időszakában. A jelenleg ren­delkezésre álló források alapján általánosságban elmondható, hogy a katolikus konzervatív mozgalmat támogató káptalanok egy része a reformkori szerve­ződésnek is a bázisát adta, és a személyek között olyan is volt, aki mindkét időszakban szolgálatot teljesített. A reformkori mozgalom néhány résztvevője: Fogarassy Mihály akkori nagyváradi kanonok, az 1870-es években erdélyi püs­pök, Körmöczy Imre (1811-1871) nagyváradi kanonok, Lipthay Antal (1802- 1870) esztergomi kanonok, Bezerédj Miklós (1793—1885) veszprémi kanonok, makáriai püspök, 1877-től nagyprépost. 84 EPL Simor ti. 1872. Nr. 29. Apponyi György Simor Jánosnak, 1872. máj. 20. 85 EPL Simor ti. 1872. Nr. 30. Apponyi György Simor Jánosnak, 1872. jún. 1. 86 EPL Simor ti. 1872. Nr. 31. Apponyi György Simor Jánosnak, [1872]. 87 Uo. 88 EPL Simor ti. 1872. Nr. 30. Apponyi György Simor Jánosnak, 1872. jún. 1. Bartakovics Béla (1792-1873) egri érsek (1850-1873), Perget János (1819-1876) kassai püspök (1868-1876), Ranol­­der János (1806-1875) veszprémi püspök (1849-1875), Kovács Zsigmond (1820-1887) pécsi püs­pök (1869-1877), Haynald Lajos (1816-1891) kalocsai érsek (1867-1891). Dunapatajon Vidacs János, a 48-as párt képviselője, Dunakecelen Földváry Mihály, a Balközép párt jelöltje nyerte meg a választást. 89 EPL Simor ti. 1872. Nr. 44. Apponyi György Simor Jánosnak, 1872. jún. 24. 90 EPL Simor ti. 1872. Nr. 38. 3-4. melléklet. Apponyi György Simor Jánosnak, 1872. jún. 15. 91 Pisuth István (1827-1901) esztergomi ügyvéd, majd 1872. szept. 3. és 1875. máj. 24. között Esz­tergom Deák-párti országgyűlési képviselője, 1875-től haláláig Esztergom város közjegyzője. - Csíziné Schlosser Annamária: Esztergomi közjegyzők 1875-1949. Közjegyzők Közlönye 16/59. (2012) 43-44. Lásd még Ballabas D. — Pap J. — PálJ.: Az országgyűlés tagjainak i. m. 2020. 170. Itt tévesen „Balkö­­zép”-ként szerepel Pisuth pártbeli hovatartozása. Hogy mire ment el a pénz, arról Apponyi részletesen beszámolt a leveleiben. Különösen sok szó esett például Pisuth István91 megválasztásának támogatásáról, 487

Next

/
Thumbnails
Contents