Századok – 2024

2024 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szász Hunor: Adatok a 18. századi székely székek igazságszolgáltatási intézményeinek történetéhez. Csíkszék esete 1708–1780 között

A 18. SZÁZADI SZÉKELY SZÉKEK IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI INTÉZMÉNYEINEK TÖRTÉNETÉHEZ Bizottság a határőrség szervezése során játszott szerepe miatt elítélt, majd később felmentett — visszahelyezze egykori írnoki hivatalába.105 Az írnok a jegyző beosz­tottja volt, és annak irányítása mellett végezte az írnoki teendőket: a dokumentu­mok és jegyzőkönyvek másolását és előkészítését. A Czikó fivérek fő- és aljegyzői jelölése figyelmet érdemel, mivel rámutat arra a tényre, hogy a 18. század során a mindszenti Czikó család a főnótáriusi tisztséget (és az azzal járó országgyűlé­si követ szerepét) fontos karriercéljának tekintette. 1768-ban már a család har­madik generációja jelent meg a tisztség körül, és bár a főnótáriusi hivatalt nem Czikó Gábor foglalta el, a vicenótáriusi tisztséget sikerült testvérének megsze­reznie. A Gubernium azonban visszaküldte a széknek a nótáriusi jelölést, mivel az uralkodói rendelet szerint a nótáriusok esetében nem volt erre szükség, csupán a tisztségre választott új személy nevének felterjesztésére. Zöld János írnoki kine­vezésére elutasítóan reagált a Főkormányszék. Mivel Zöld 1766. május 7-én ural­kodói amnesztiában részesült, Szebenben kényes helyzetnek értékelhették a nyílt elutasítást. A széki felterjesztésre először nyílt elutasító választ írtak, amelyben a Gubernium kifejtette, hogy az amnesztia ellenére nem vállalhat többé tisztsé­get az, akit a Bűnfenyítő Bizottság bűnösnek talált és elítélt. A választ később felülbírálhatták, ugyanis a leirat fogalmazványában áthúzták, majd melléírták az új választ, amely említést sem tett Zöldről, csupán kifejtette, hogy nótáriust és vicenótáriust nem szükséges jelölni.106 Egy évtizeddel később némileg enyhül­hetett az egykori vádlottakkal szembeni uralkodói szigor, ugyanis Kovács Tamás 1778-as alkirálybíróvá választása után már Zöld Jánost találjuk a csík-kászoni folytonos tábla főnótáriusi tisztségében.107 105 Uo. 106 MNL OL F 46, 1768/1612. A Gubernium leirata Csíkszéknek, 1768. jún. 13. 107 MNL OL F 46, 1779/6098. A csík-kászoni folytonos tábla jelentése a Guberniumnak, 1779. okt. 30. Az 1768-as tisztújítás kapcsán Carato alezredes, a csíki határőrség parancs­noka jelentette a Főhadparancsnokságnak, hogy sem a csíki, sem a gyergyói táb­lára nem választottak katonarendű ülnököt annak ellenére, hogy azt uralkodói rendelet előírta. Carato jelentését a Főhadparancsnokság továbbította Bécsbe, az Udvari Haditanácshoz. A Haditanács utasította a Főhadparancsnokot, hogy a Gubernium által szólítsák fel a széket a királynői rendelet betartására, mi­szerint: azokon a táblákon, ahol tizenkét ülnök tevékenykedik, ott a tényle­gesek és számfelettiek között két-két katonarendűnek kell lenni. Ahol csak hét ülnök teljesít szolgálatot, ott egy-egy katonarendű assessori kell választani. A Haditanács a Főhadparancsnokság útján formailag kérte, de gyakorlatban utasította a Guberniumot, hogy parancsolja meg Csíkszéknek, hogy a kato­narendű ülnökök kiválasztását bízza a katonai parancsnokságra (nevezetesen 467

Next

/
Thumbnails
Contents