Századok – 2024

2024 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Csíki Tamás: Egy muzikális főúr csődje. Gróf Fáy István társadalmi szerepei a reformkorban és a neoabszolutizmus idején

CSÍKI TAMÁS Fáy Istvánnak egyéb adósságai is voltak, amelyek a bevételeit jó előre felélő gróf életvezetéséről tanúskodnak. A periratok között fennmaradt egy 1846 áprilisában készült kimutatás, amely a „betáblázott követeléseken” kívül (415 473 forint37 ), 99 348 forint váltótartozást, valamint 87 785 forint „be nem táblázott követelést” tartalmazott. Az utóbbi összeg hetven hitelező között oszlott meg, és többnyire né­hány száz forintos áruhitelekből és ki nem fizetett szolgáltatásokból állt. Fáy gróf (vagy a megbízottja) a fűszer-, üveg-, szűcs- és vasárukat, a pipa- és dohányárukat, a cukrászati termékeket, a gyógyszereket, valamint a könyveket és hangászati „mű­veket” hitelbe vásárolta, az asztalos-, kárpitos-,38 kőműves-, lakatos-, szabó-, kalapos- és a rézműves-munkákat ugyancsak hitelbe végeztette el. A tiszttartójának egy lóért 277 váltóforinttal, a gazdasszonyának a vásárolt háztartási cikkekért 182 forinttal, a „korcsmabeli italokért” 190 forinttal tartozott, a cselédek járandóságait és a jobbá­gyok fuvarozási bérét sem fizette ki, és nem utolsósorban adósa maradt Bertha Levig zongoraművésznek („zongorászati szolgálatáért”), valamint Marco Casagrande szob ­rásznak is, aki 1844-1845-ben készített márvány domborműveket a fáji kastélyban.39 im Industrialisierungs- und Globalisierungsprozess. In: Wirtschaftsgeschichte als Kulturgeschichte. Di­mensionen eines Perspektivenwechsels. Hg. Hartmut Berghoff — Jakob Vogel. Frankfurt 2004. 146. 37 Ez eltér az 1. táblázatban közölt adattól, mivel néhány hitelező itt más összeggel szerepelt, mások viszont, gróf Forgách Károly és Karlovszky Zsigmond ügyvéd, akik korábban 27 500 forintot tábláz­tának be, már hiányoztak. (Róluk később még szót ejtek.) 38 Fáy István a művészi bútorkészítés országszerte ismert mesterének, Coffin Károlynak 572 forinttal tartozott. 39 A gróf a Sopron megyei Nikicsről (Füles) 1845. dec. 21-én írt levelében próbálta Casagrandét meg­nyugtatni, akinek 1503 forinttal tartozott: „Kedves Művész Úr! Hogy ezen iszonyú csalások, melyeket ellenem elkövettek, a törvény eleibe jöjjenek, kintelen valék concursust kérni, másképp a bajból ki nem jöhetek, de légyen ön bizonyos, habár halasztással is lesz a dolog össze kötve, hogy uraságodat idővel kielégítem, csak tessen a dolgot Fájban jól elvégezni, nem maradok én soká ebbe a bajba.” (Más források szerint a csődeljárást a hitelezők, Hercz Izsák és társai kérelmezték.) - SAK Krajinsky súd v Kosiciach c. 173. III. c. 157. (1853) 40 Az arányokat jelzi, hogy a Kassai Kisdedóvó Intézet 1842-ben egy magyar és tót ajkú, 30-40 éves, „közép sorsú és jó erkölcsű” özvegyet 60 pengőforint fizetésért (szabad lakás és fűtés mellett) keresett „óvódajkának”. - Kassa-eperjesi Értesítő, 1842. november 23. 2. 41 Kurucz György: Adminisztráció, gazdálkodás, adósságkezelés. Gróf Festetics László pénzügyi helyze­te az apai örökség átvételétől a zárgondnokság időszakáig (1820-1830). Századok 150. (2016) 3. sz. A teljes adósság 602 606 forint volt,40 s bár a mechanikus összehasonlítás mód­szertani problémákat vet fel, mégis szemléletes lehet, hogy gróf Festetics László birtokaira az 1820-as évek végéig 3 757 000 konvenciós forint adósságot tábláztak be (majd egy bécsi bankház biztosított 2 350 000 forint hitelfedezetet), Esterházy Miklós herceg passzívái az 1830-as évek elején elérték a 12 millió forintot (számára a Metternichhel való kapcsolat kínált „diszkrét bankári hitelezést”), de még a köz­nemesi Kállay család betáblázott adóssága is elérte az 1 700 000 forintot. A Fáy gróféval hasonló adottságú birtok tulajdonosa, báró Eötvös Ignác 700 000 forint adósságig jutott, majd 1841-ben csődeljárás indult ellene.41 266

Next

/
Thumbnails
Contents