Századok – 2024
2024 / 2. szám - TANULMÁNYOK - F. Molnár Mónika: Velencei források a karlócai békéről
VELENCEI FORRÁSOK A KARLÓCAI BÉKÉRŐL tényezőt, a történelem alakítóját. Garzoni esete rávilágít arra a tényre, hogy a történetírás területén is folytak a politikai küzdelmek, mivel a történetírás feladata nem csupán az események emlékezetének megőrzése, a jövő nemzedékeinek tanítása volt, hanem a kor emberének és cselekedeteinek indoklását (azaz gyakran mentegetését, kimagyarázását, felmentését) is nyújtotta.38 Garzoni szerencsésnek mondhatta magát, mivel az általa is említett történetíró elődöknek, Marco Antonio Sabellicónak (1436—1506)39 és Battista Naninak (1616—1678)40 azt szánta a sors, hogy a Velencei Köztársaságot ért veszteségekről kellett beszámolniuk. Neki viszont egy sokkal kellemesebb és hálásabb szerep jutott, azaz arra kellett magyarázatot adnia, hogyan következtek be az 1683-1699-es évek közötti szerencsés változások és váratlan győzelmek.41 38 Stouraiti, A.: Una storia della guerra i. m. 269. 39 Marco Antonio Sabellico: História? rerum Venetarum ab urbe condita libri XXXIII. Bázel 1556. 40 Nani, G. B.: Istoria i. m. 41 Garzoni, P: Istoria i. m. Bevezető. 42 Relazioni di ambasciatori veneti al Senato: Spagna (1635-1738). Ed. Luigi Firpo. Torino 1979. IL 567. 43 Giuseppe Gullino: Carlo Ruzzini. In: Dizionario Biografico degli Italiani i. m. LXXXVIII (2017). (https:// www.treccani.it/enciclopedia/carlo-ruzzini_%28Dizionario-Biografico%29/, letöltés: 2023. szept. 17.) 44 Stefano Andretta: De Venise à Karlowitz. Historiographie et Diplomatie. In: La paix de Karlowitz - 26 janvier 1699. Les relations entre l’Europe centrale et l’Empire ottoman. Eds. Bérenger Jean - Tollet Daniel. Paris 2010. 133-145. Carlo Ruzzini és a Relazione Második forrásunk közvetlenebb jellegű, hiszen szerzője, Carlo Ruzzini személyesen vett részt a béketárgyalásokon. Az 1653-ban született és gyenge fizikuma miatt ifjúkori tanulmányait szülővárosában, Velencében végző ifjút amint lehetett (vagyis huszonhat éves korában), politikai pályára állították. A Velencei Köztársaságban többféle tisztséget is betöltött, majd 1681-ben Franciaországba, 1684-ben pedig a Német-római Birodalomba utazott a velencei követek kíséretében, hogy tökéletesíthesse diplomáciai felkészültségét. Első saját, követi megbízására - miután 1687-ben még visszautasította a francia követi posztot — 1690 júliusában került sor, amikor is a Velencei Köztársaság követeként (amb asciator e) Spanyolországba utazott. Három évet töltött Maridban, az itt szerzett tapasztalatokat és információkat egy hosszú beszámolóban a Szenátus elé tárta. Ebben a spanyol királyság hanyatlásáról is írt, amelyet nézete szerint maga a király, az akkor huszonnégy éves II. Károly instabil, beteges személye is híven tükrözött, aki egy öreg és beteg apától született, és ennek megfelelően képtelen volt utódokat nemzeni.42 A spanyol fővárosból egyenesen Bécsbe indult, mivel 1693 decemberében követnek nevezték ki a császári udvarba, ahová végül 1695. május 12-én érkezett meg.43 Nem véletlen tehát, hogy az 1698—1699-ben zajló karlócai44 — majd 213
