Századok – 2023
2023 / 5. szám - TANULMÁNYOK BUDAPEST EGYESÍTÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJÁRA - Szende Katalin: Buda helye Közép-Európa középkori városfejlődésében
SZENDE KATALIN Helyválasztását tekintve Buda sok adottságában egyezett a többi európai uralkodói fejedelmi székhellyel. Ilyenek voltak: a folyóparti elhelyezkedés egy előnyös átkelési pontnál, a tágabb régió természetes közlekedési csomópontjában, és egy alkalmas magaslati vagy vizek által védett hely az erődített uralkodói rezidencia kiépítéséhez. A növekedés legfőbb korlátozó természeti tényezője általában a domborzat volt, amelyet részben ellensúlyozott a település átterjedése a folyam túlpartjára, mint például Prágában. Buda esetében a Duna két partja közti állandó híd létesítésének nehézsége ezt az összeköttetést bizonytalanabbá tette. Véleményem szerint ez erősen hozzájárult a budai agglomeráció két vezető városa, Buda és Pest közti jogi kapcsolat ambivalens jellegéhez is. A hévforrások és a királyi vadászerdő közvetlen közelsége viszont olyan kedvező tényezők voltak, amelyek együttesét kevés más uralkodói székhely élvezhette. A szóban forgó városok egyúttal az adott politikai alakulat súlypontjában helyezkedtek el, illetve a súlypont eltolódásával összhangban változhatott az uralkodói székváros is. Ez figyelhető meg a Magyar Királyságban éppúgy, mint Szerbiában, Boszniában, Moldvában és a Havasalföldön. A székvárosok, majd fővárosok térszerkezetét, tereinek reprezentatív célokra történő kihasználását a hasonló igények mellett a régión átívelő dinasztikus kapcsolatok, személyes tapasztalatok, diplomáciai találkozók és követjárások révén szerzett benyomások is közelítették egymáshoz. Az egyházi intézmények számának és jellegének alakulását szintén a világi hatalmi központ dominanciája befolyásolta. Ezt mutatja az érseki és püspöki székhelyek elhelyezésén túl a koldulórendi kolostorok többségének dinasztikus alapítása is, illetve a keleti kereszténység területén az ortodox egyház intézményeinek támogatása, az uralkodócsaládok érdekeivel összhangban. A városok helyrajzi fejlődését a topográfiailag elkülönülő uralkodói rezidencia mellett a polgári lakosság használatára bocsátott terület tagolódása határozta meg. A telekrendszer következetes bevezetése és összekapcsolása a polgárjog megszerzésével és az ehhez kapcsolódó kötelezettségekkel, legfőképpen az adózással, az európai városfejlődés legfontosabb alapelvének átvételét jelentette. Buda esetében ez az elv már az alapításától fogva érvényesült, a többi, korábbi előzményekre viszszatekintő közép-európai város esetében nagyjából Buda alapításával egyidőben komoly szerkezeti és társadalmi átrendeződés révén valósult meg. Ehhez kötődött a Közép-Európában széles körben elterjedt szabályos (gyakran sakktáblaszerű) alaprajz, amelynek kialakítását a budai várhegy terepi adottságai ugyan nem tették lehetővé, a telekosztás rendszere azonban megvalósult. A Közép-Európában meghonosodott városi jogrendszer normái nem voltak ismeretlenek Moldvában, Havasalföldön, Szerbiában és Boszniában sem, de ott az uralkodók elsősorban a külföldi telepesek, főként kereskedők és bányászok odavonzása érdekében vezették be ezeket, és csak annyiban terjesztették ki 14—15. század folyamán a 871
