Századok – 2023
2023 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Veszprémy László Bernát: 1921. A Horthy-rendszer megszilárdulásának története (Szőke Richárd Rajmond)
TÖRTÉNETI IRODALOM A Horthy-rendszer egészét a mából vizsgálva szinte reflexszerűen a konzervatív és nacionalista jelzőkkel kategorizáljuk, noha az ellenforradalmi kurzus nem rendelkezett egységes világképpel, s ez a fajta többszólamúság a korszak elején jelentős konfliktusokat eredményezett. A szerző érdeklődése olyan problematikus pontokra is kiterjedt (több perspektíva egymás mellé állításával), mint a monarchia felbomlása utáni identitástudat, a királykérdés következtében kialakult felekezeti különbségek, valamint a társadalom aktuális helyzete. Veszprémy e jól körülhatárolt témákat felsorakoztatva vázolja fel az egymással párhuzamosan zajló krízisek történeteit. A bemutatott eseményekben közös, hogy az 1921-es év legfontosabb magyarországi momentumainak tekinthetők, és bár a címadó évszám csak viszonylag szűk kronológiai keretet enged meg, a szerző indokolt esetekben kénytelen átlépni ezen időkorlátot a könnyebb érthetőség kedvéért. A kötet a bevezetővel és a zárszóval együtt nyolc fejezetből áll. Az egyes részek önálló tanulmányként is megállnák a helyüket, azonban a fiatal történész gondosan ügyelt az egységesség látszatára; a fejezetek lezárása olykor már a következő tematikai egységet hivatott előkészíteni. A mű stílusához kiválóan adja meg a kezdőhangot a frappáns, ám nem minden problémától mentes felütés. A kötetben tárgyalt problémaköröket ugyanis Horthy vidéki látogatásainak egyegy állomásaként vehetjük szemügyre, így a szerző egyfajta utazásként kalauzolja el az olvasókat az egyes fejezeteken át. Az idézetekkel gazdagon tarkított előszó főként sajtóforrásokra mutató hivatkozásokat tartalmaz. Ügy vélem, ezen sorok elérik céljukat, hiszen felkeltik a nem szakmai közönség érdeklődését is, megismerhetjük belőlük a kutatás során figyelembe vett szempontokat, a szerző szándékát és a keletkezés körülményeit. Ez a tendencia a lényegi részeknél is számottevően jelen van, mely mögött feltételezhetően a korabeli közvélemény „megszólaltatásának” szándéka állhatott. Valójában azonban olykor kontraproduktívan hat ez a metódus. A közvélemény befolyásolása a korszak sajtójának egyik legfontosabb feladata volt, ezért nehéz megítélni a hírlapok alapján, mennyire találkoztak az egyéni gondolatok a közösségi állásfoglalásokkal. Természetesen a rendszer megszilárdulásában szerepe volt a sajtónak, ezt érzékeltetve felvillantásra kerül megannyi sajtótörténeti adalék, melyek közelebb engedik az érdeklődőkhöz a bemutatni kívánt eseménysorozatokat, valamint hozzájárulnak a górcső alá vett időszak alaposabb megismeréséhez. Akár külön fejezetet is érdemelt volna a téma, hiszen jól látszik, hogy Veszprémy átfogóan ismeri az 1921-es esztendő sajtótermését. Ennek hiányában azonban fragmentáltan és nagy számban találkozhatunk ilyen jellegű idézetekkel. Véleményem szerint a cikkek és publicisztikák kontextusából kiragadott sorok csökkentik a szöveg élvezhetőségét. A források megbízhatóságát bizonyos esetekben a szerző is megkérdőjelezi, és valóban célszerű forráskritikával élni, hiszen a nyilvánosság korabeli jellemzőire kevés egyértelmű utalás történik a munkában. A sajtóban történő megjelenés nem cél, csupán eszköz volt, ezt főleg azok használták ki, akiknek a központi korlátozások nem szűkítették be a mozgásterét. Elismerendő, hogy a politikai paletta szinte teljesen lefedett volt (és 1921 után még tovább szélesedett), azonban a vidéki lapoknál kevés esetben beszélhetünk széles kínálatról. Ezen felül a piaci vállalkozásként működő újságírás nem hagyhatta figyelmen kívül az eladott példányszámok növelésének vagy megtartásának kényszere, amiből fakadóan a szenzációk hajhászása a modern lapok természetes velejárója lett. A cenzúra intézménye magával hozta az öncenzúra életbe lépését is, ezért a megírt gondolatok már csak a valóság egy szeletének tekinthetők, melyek jól illeszkednek a rendszer arculatába. Mindemellett azonban kiemelendő azoknak a levéltári forrásoknak a felhasználása, melyek eddig nem vagy kevésbé voltak ismeretesek a történettudomány számára. A kötet visszatérő szereplőinek (például Kádár Lehel, Lendvai István) hagyatékán túl külföldi közgyűjtemények iratai is szerves részét képezik a bibliográfiának. Főként a revíziós törekvések első és hosszú időre magányos sikereit áttekintő fejezet tartalmazza a hivatkozásokat az utóbb említett iratokra, ezek nyomán komplexebb módon elemezhetjük az antant, a kisantant és Magyarország viszo824
