Századok – 2023
2023 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Apor Péter: Forradalom a hátsó udvarban. Tömegerőszak, antiszemitizmus és politikai átalakulás a második világháború utáni Magyarországon, 1945-1946 (Zombory Máté)
TÖRTÉNETI IRODALOM a zsidókról). Az utolsó fejezetig (Mese a fasisztákról) Apor könyve üdítő olvasmány mind empirikus gazdagsága, mind elméleti érzékenysége, mind pedig újszerű szemlélete miatt. Kritikát gyakorol a pogrom-historiográfián, meghaladva annak előfeltevéseit, méghozzá úgy, hogy egyúttal megmutatja, hova is juthat el választott megközelítése, az erőszak történeti antropológiája. Az utolsó fejezet a kunmadaras! lincselés népbírósági tárgyalása kapcsán a fasizmus kérdésével foglalkozik. Kár, hogy ebben a kérdésben a szerző nem jutott el a konstruktív idézőjelekig, ahogy a „zsidó” kérdésénél tette. Itt fájóan hiányzik a korabeli történeti tapasztalat és elvárási horizont érzékeny rekonstrukciója, a „bennszülött nézőpontját” firtató kultúrantropológiai perspektíva. Apor Péter megelégszik annak leszögezésével, hogy a bíróság egyenlőségjelet vont fasizmus és antiszemitizmus között. A „baloldal politikai nyelvének” elemzésekor (miközben egy oldallal később ismét kiderül, hogy a kisgazdák is fasiszta örökségként tekintettek az antiszemitizmusra) Apor nem úgy járt el, mint a korábbi fejezetekben a „népi politikai nyelv” tárgyalásakor. A „fasizmus” társadalmi jelentései feltáratlanul maradnak. A fogalom időtlen és egyöntetű, mintha mindig és mindenki számára ugyanazt jelentette volna. Magyarázatában a fasizmusról szóló beszéd (az antifasizmus?) nem más, mint az erőszakért viselt felelősséget elhárító eszköz, amely a „felejtés politikáját” (237.) szolgálja. A szerző szerint a fasizmus antiszemitizmussal való azonosítása egyszerűen az ellenségképzést szolgálta: „ettől a pillanattól kezdve az antiszemitizmus felbukkanása azonnal felismerhetővé tette a fasiszta összeesküvést” (241.). A kunmadaras! ítélet - írja - végeredményben elhallgatta a zsidóságot, és egy antiszemita pogromból egy zsidó áldozatok nélküli elbeszélést alkotott meg. Az érvei között húzódó nyilvánvaló ellentmondás - egyfelől: a fasizmus fogalma az antiszemitizmuséval azonosult, másfelől: elhallgatta a zsidóságot - jól mutatja a szerző idegenkedését a korabeli, korántsem csak baloldali antifasiszta diskurzusoktól. Apor „különös antifasiszta ideológiákat” emleget, amelyeket nem nevez meg, ahogy a többes szám okára sem derül fény, hiszen számára mindegyik antifasizmust a „valódi társadalmi okok” iránti érzéketlenség jellemzi (242.). Amilyen széleskörűek Apor Péter ismeretei könyvének egyéb témái kapcsán, annyira szemet szúróak a több évtizedes antifasizmus-ellenes historiográfia hatásai a fasizmus kérdése kapcsán. így Apor „antifasiszta mítoszt”, „furcsa posztfasiszta antifasizmust”, illetve „különös, valódi zsidók nélküli antifasiszta mítoszt” emleget ahelyett, hogy korábbi vizsgálódásainak megfelelően a korabeli szereplők felől próbálta volna értelmezni, vajon miért kerülték - ha egyáltalán kerülték - a zsidó kategória szisztematikus használatát. Végeredményben a zsidókról szóló nyelvben meglátja a politikát, az antifasiszta politikai nyelvben pedig hiányolja a „zsidót”. Kiváló és fontos könyvének egyetlen hiányossága, hogy a politikai erőszakra vonatkozó történeti kérdésfeltevésből kizárja az antifasizmus problematikáját. Zombory Máté 403
