Századok – 2023
2023 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Pintér Zoltán Árpád: Fabriczy Kováts Mihály. Egy magyar huszártiszt két kontinensen {Lévai Csaba)
TÖRTÉNETI IRODALOM katona hősi halálának? Erre a kérdésre a szerző sajnos nem ad konkrét választ, hanem a főhős elestével egyszer csak vége szakad a történetnek. E fontos kérdés eldöntése érdekében idézzük fel röviden az eseményeket. A brit erők 1778 végén, 1779 első hónapjaiban elfoglalták Georgia állam legnagyobb részét, ami Charles Town, a Dél legfontosabb kikötője, Dél-Karolina állam fővárosa számára is komoly fenyegetést jelentett. A térségben állomásozó amerikai fő erők erre Georgiába vonultak, a brit csapatokat arra késztetve, hogy a tengerparti Savannah városába húzódjanak vissza. így védelem nélkül maradt Charles Town, amit a georgiai brit erők egy merész, a város ellen indított támadással igyekeztek kihasználni. A Dél-Karolinában maradt amerikai csapatok visszavonultak a városba, s a Georgiában lévő fő erők is ide indultak. Ebben a helyzetben érkezett a város alá a Pulaski pa rancsnoksága alatt álló szabadcsapat. Pulaski 1779. május 11-én - feltehetően Kováts Mihály egyetértésével - támadást rendelt el a városhoz közelgő és jelentős túlerőben lévő brit előőrs ellen. A kezdeti meglepetés után a britek visszavonulásra kényszerítették a támadókat, akik komoly veszteségeket szenvedtek - a halottak között ott volt Kováts Mihály ezredes is. Mivel a brit erők tudomást szereztek a túlerőben lévő amerikai fő erők közeledtéről, a visszavonulás mellett döntöttek. A Pulaski Légió vakmerő rohama védte meg tehát Charles Townt? Póka-Pivny Aladár és Zachar József egyértelműen úgy látta, hogy „Charlestont ez a »toprongyos csapat« [tudniillik a Pulaski légió - L. Cs.] mentette meg”, mivel „Charleston és Dél-Carolina vezetése már a kapitulációra készült, amikor megjelent a Pulaski-légió”, s ez az ostrom feladására késztette a briteket {Póka-Pivny Aladár — Zachar József: Az amerikai függetlenségi háború magyar hőse. Bp. 1982. 126.). John Rutledge (1739-1800), Dél-Karolina kormányzója magánúton a megadás feltételeiről kért tájékoztatást a brit parancsnoktól. A város amerikai parancsnoka azonban úgy vélte, hogy a britek nincsenek többen a város védőinél, és azt is elvetette, hogy katonái harc nélkül essenek brit fogságba. így a haditanács végül a harc felvétele mellett döntött, ám a védők meglepetésére a britek másnap visszavonultak. A Pulaski Légió döntő szerepe mellett érvelők tehát azt hangsúlyozzák, hogy a légió vakmerő támadása győzte meg a város ingadozó amerikai vezetését a harc folytatásának lehetőségéről és értelméről. Az alternatív vélemény képviselői viszont arra az álláspontra helyezkednek, hogy a brit tábornok 2500 fős serege nem rendelkezett a megfelelő erőfölénnyel a 3500 fős védősereggel szemben, és a megerősített város módszeres ostromához sem volt elegendő. Amikor pedig a brit tábornok tudomást szerzett az amerikai fősereg közeledéséről, nem maradt más választása, mint a visszavonulás, amely a Pulaski Légió bravúros, de nem sok katonai értelemmel bíró rohama nélkül is bekövetkezett volna. Erős túlzás tehát Charles Town sikeres felmentését kizárólag Kováts Mihály és a Pulaski Légió hősiességének tulajdonítani. Mindez azonban a magyar ezredes hős önfeláldozását nem kérdőjelezi meg. Maga a szerző a kötetben nem nyilvánít véleményt a fenti kérdésben, s bár nem akarja Kováts Mihályt heroizálni, személyéből magyar La Fayette-et vagy Kosciuszkót kreálni, bizonyos esetekben mégis hajlamos főhőse tetteit, jelentőségét túlértékelni. Ezt érzékeljük Kováts nemességével kapcsolatosan, amiről maga a szerző „feltételezhető” vagy „lehetett” kifejezésekkel nyilatkozik (34-40.), vagy amikor a lengyel—magyar barátságot jelképező híres mondás (Lengyel magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát.) létrejöttében tulajdonít - igazolhatatlan - szerepet a magyar katonának (140.). A munka olvasásakor úgy érezhetjük, hogy a hősével rokonszenvező szerző nagyon szeretné, ha feltételezései igazak lennének - szakmai mértéktartása mégis megóvja ennek egyértelmű kijelentésétől. Ugyanakkor arra törekedett, hogy Kováts jellemét, „magabiztosságát, hidegvérét, opportunista személyiségét” (132.), illetve tetteinek valószínű motivációit reálisan ábrázolja. Ez Kováts amerikai tevékenységére is igaz. A szerző jó érzékkel mutat rá arra a munkamegosztásra, amely Kováts és Pulaski között kialakult: a magyar ezredes rendelkezett a katonai szaktudással, de lengyel parancsnoka volt abban 391 SZÁZADOK 157. (2023) I. SZÁM
