Századok – 2023
2023 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Deák Ágnes - Tamás Agnes: Sziszifuszok küzdelme. Kormányzat és sajtópolitika Magyarországon, 1860-1875 {Bárány Zsófid)
TÖRTÉNETI IRODALOM a gazdasági háttér bemutatásával. A monetáris szempontok (előfizetések, tarifák, jövedelmezőség, kauciók, bérleti díjak, honoráriumok stb.) hangsúlyáról árulkodik, hogy a mellékletként közölt kilenc táblázatból nyolc a lapok és hivatalok költségvetéséről, valamint a magyarországi sajtószubvenciókról tájékoztatnak. A financiális megközelítés ugyancsak felszínre hozza a területi különbségeket, valamint sajátosságokat. Amíg például 1867 után Bées a teljes állami lapkiadás mellett maradt, addig a magyar kormány - rövid kísérletezést követően - hivatalos lapkiadását üzleti modell szerint magánvállalkozóval végeztette. Az aprólékos kutatások számos új vagy éppen a korábbi ismereteket megerősítő, azokra reflektáló információval színesítik a korszak közéleti szereplőinek portréit is. Legjobb példa erre maga a folytonosságot garantáló uralkodó, aki szuverenitását isteni kegyből eredeztetve a közvéleményt nem tartotta politikaformáló tényezőnek. A modern sajtótól idegenkedő, a represzszív intézkedésekben bízó Ferenc József meghatalmazottjai és a sajtómunkások kapcsolatában a tábornok-katona viszonyrendszert várta vissza. Ennél meglepőbb, hogy a liberális alkotmányrendszer politikusai - például a miniszterelnök, majd külügyminiszter Andrássy Gyula - sem tartották mindig fontos tényezőnek a sajtót. A magyar miniszterelnökség sajtóosztályának vezetője, a Pester Lloyd egykori vezércikkírója, Halász Imre szerint a miniszterek „csak akkor törődtek a sajtóval, ha egyik-másik lap nagyot ütött rajtuk” (110.). A kötetben felülreprezentált a hivatalos kútfők használata, helyenként azonban - elsősorban a magyarországi állapotok bemutatásánál - a nem hivatalos források is fontos szerepet kaptak. Ilyenek például az élclapok akár sajtópert is kockáztató versei. („Legyen úgy mint régen vót.../ Ne szívelje meg a magyar / Buda fokán azt a rongyos.../ Svarczgelb szinü lobogót. [...] Ne fizesse már a magyar! / A nimetnek azt a quótát.../ S a sok disznó porcziót” [487-488.].) Az esettanulmányok nem csupán jól illeszkednek a nagyobb fejezetek közé, hanem az aktuális téma szempontjából kiemelt fontosságú kérdésekre igyekeznek választ adni. Az első tanulmány az új törvényi szabályozás elmaradásával foglalkozik, és a sajtószabadság szűkítését, valamint az állami hatóság mozgásterének bővítését célzó javaslatszövegeket veszi nagyító alá. E téren nagy szerepet játszott a ’48-as törvények „mitikus” ereje. Noha a második tanulmány a miniszterelnök Lónyay Menyhért csupán egy évre vonatkozó, bizalmas jellegű sajtókiadásairól tájékoztat, a bemutatott forrás a teljes Deák-párti korszak (1867-1875) kormányzati politikájába enged bepillantást, ahol - hasonlóan a bécsi bizalmi viszonyokhoz - a személyi tényezők is (például egyéni érdekérvényesítés, segítségnyújtás) formálták a sajtópolitikát. Mindezeken túl a szerzők egyéb hangsúlyos témakörökre is figyelmet fordítottak, így például a nemzetiségi politikára. Dacára ugyanis a liberális alkotmányosság európai térhódításának, a magyar nemzetállam építését bíráló, nem magyar nyelvű politikai sajtó helyzete látványosan romlott a provizóriumi évekhez képest. Alkalmanként pedig még az egyházak, illetve a vallásügy is felszínre kerültek. Sőt, kultusztörténetileg is érdekes adalék az élclapok hasábjain „turini Jézusként”, valamint „vén Pilátusként” megjelenő Kossuth Lajos és Deák Ferenc. A kiadvány stílusa világos, szerkesztése következetes. A szerzőpáros friss eredményeit folyamatosan egyezteti a korábbi sajtótörténeti - így Angyal Dávid, Buzinkay Géza, Révész T. Mihály által publikált — munkákkal, árnyalva azok végkövetkeztetéseit. Noha olykor a rendkívül informatív szöveg nagyobb méretű bekezdésekre tagolódik, ez nem megy az áttekinthetőség és a befogadhatóság rovására. A szerzők ugyanis nemcsak egy-egy fejezet végén foglalják össze eredményeiket (majd nyújtanak tartalmas áttekintést a kötet végén), hanem szükség esetén a szövegen belül is összegeznek, illetve visszautalnak a korábban már ismertetettekre. Szintén az olvasók tájékozódását szolgálják a fejezetek címébe illesztett, összefoglalónak szánt idézetek, míg az illusztrációk híven tükrözik a tartalmat. (Elsősorban a korszak - politikai lapoknál szélesebb olvasóközönséggel bíró - élclapjainak képei köszönnek vissza a könyvben.) 388
