Századok – 2023
2023 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hantos-Varga Márta: Ankét a zsidókérdésről az Uj Kor katolikus folyóirat hasábjain (1936)
ANKÉT A ZSIDÓKÉRDÉSRŐL AZ UJ KOR KATOLIKUS FOLYÓIRAT HASÁBJAIN Gömbös Gyula halála után, az 1937. márciusi megszűnése előtti utolsó hónapokban az Uj Kor láthatóan kereste a helyét és hangját. A rá korábban is jellemző eklektikusság még inkább kiütközött. A zsidókérdés nem volt már ugyan egyetlen cikknek sem kizárólagos tárgya, de utalások szintjén továbbra is fel-felbukkant. Szabó Zoltán szociográfus vendégszerzőként a jobboldaliság mibenlétére kérdezett rá egy glosszában, s nehezményezte a nemzetfenntartás jeligéjével ellátott, zsidóellenességben kimerülő „antiprogramokat”, a „haszonjobboldaliakat, az ürügyjobboldaliakat, baloldal-ellen-jobboldaliakat”. „Bármilyen merész szó legyen is, ki kell mondanom, a magyar jobboldal keletkeztető oka nem önmagában van, hanem ellenségében.”215 215 Szabó Zoltán: Jobboldaliság és vitézkötés. Uj Kor 3. (1937) 1. sz. 5-6. 216 Béry László: A szélsőségek. Uj Kor 3. (1937) 4. sz. 7-8. Az idézett gondolat átfogalmazva többször szerepelt a cikkben, a sablonná vált kifejezésekkel egyetemben. (Pökhendi álfölény, zárt kaszt-élet, meghamisított valóság stb.) 217 Pár héttel később a lap új tulajdonosokat kapott, s teljes profilváltás mellett még pár hónapig ugyanezen a néven vegetált. 218 Aradi 1936 augusztusában egy hosszabb glosszában a lap politikai elfogultságáért Balla Boriszt tette felelőssé: „[...] még vele sem tudtunk annak idején, hónapokig tartó viták után sem, ezen a téren egy felfogásra jutni. [...] Mi, akik szigorúan napipolitikán kívül, illetőleg pártokon felül óhajtunk küzdeni, nem ezt az álláspontot foglaltuk el.” Politikai kérdések. Uj Kor 2. (1936) 15-16. sz. 261. Ez így nem fedi a valóságot. 1937 januárjában több közéleti személyiség és sajtóorgánum is határozott fellépést sürgetett a nyilaskeresztesek és a Magyar Országos Véderő Egylet agresszív propagandájának megszüntetésére. Szabó cikkének megjelenése után Béry sajátos stílusban figurázta ki az általa zsidósággal azonosított „baloldal” észrevételeit és kívánalmait, ahogy írta, a „hisztériás sikoltozást”. Egyebek mellett azt a kérést is, hogy a hatóságok tiltsák be a külföldről támogatott szélsőjobboldali izgatást. A felmerülő, félelemből fakadó igényeket (úgymint egyes új pártok diktatúrás törekvéseinek megakadályozását) a zsidó polgári és gazdasági elit elleni támadássá fordította át. „A magyar élettel semmiféle közösségük nem volt azonkívül, hogy hatalomra törtek, jól éltek és lenéztek vagy utáltak mindent, ami ősi és magyar” - állította.216 A következő hetekben a lassú elhalás tünetei jelentkeztek: nem volt világos koncepció, a témagazdagság eltűnt, a cikkek elszürkültek, s végül a hetilap megszűnt.217 Összegzés Az Uj Kor sokszínű sajtótermékként indult. A politikára jóval nagyobb hangsúlyt helyezett, mint a versenytárs Korunk Szava, s egy ideig álca nélkül népszerűsítette a radikális jobboldali nézeteket.218 A zsidókérdés tematikájának csupán egy szeletét alkotta. Nem tudhatjuk, hogy az ankét meghirdetése előtt a szerkesztők tudtak-e arról, hogy a miniszterelnök tervbe vette a zsidóság (nemzetgazdaság, oktatás, 378