Századok – 2023
2023 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Bee Yun: Wege zu Machiavelli. Die Rückkehr des Politischen im Spätmittelalter (Tringli István)
TÖRTÉNETI IRODALOM A görög filozófusok kezdetben a necesszitarizmus talaján álltak. Bee Yun ezt fedezte fel Protagorasz tanaiban, akárcsak a valamivel később keletkezett szofisztikus szövegben, az Anonymus lamblichfav^. Platónnál és Arisztotelésznél azonban már más megfontolásokkal találkozunk, ők ugyanis mindketten megkülönböztették a gyakorlati és a racionális tudást. A kései antikvitás keresztény szerzői, Szent Ágoston és Boethius azonban egyértelműen a necesszitarizmus mellett kötelezték el magukat. Ez a szemlélet egy évezreden át határozta meg a nyugati gondolkodást. E felfogást láthatjuk a korai és az érett középkor szerzőinél, nem változtatott ezen Aquinói Tamás sem, de ezt figyelhetjük meg Gratianusnak a természetjogról szóló mondataiban is. Fordulatot a 14. század eleje hozott. A kor gondolkodói szkeptikusak voltak a politika racionális értelmezésével szemben, az emberi cselekményeket és az univerzumot elválasztották egymástól, szakítottak azzal, hogy a politikai cselekedeteket etikai és jogi normák szerint ítéljék meg, végül pedig megpróbáltak olyan normákat találni, amelyek a közösség sikere és kudarca alapján értékelték e tetteket. Hat szerző, Johannes Quidrot, Luccai Tolomeo, Padovai Marsilius, William Ockham, Bartolus de Saxoferrato, végül Coluccio Salutati műveinek erről szóló részeit vizsgálta Bee Yun. Korántsem lehet azt állítani, hogy a pragmatikus politikaelmélet képviselői a pápasággal szemben álló országok szószólói közül kerültek volna ki. Luccai Tolomeo a pápai udvar politikáját szolgálta tollával, Coluccio Salutati pedig egy guelf hagyományaira büszke város polgára volt. Az utóbbi szerző esetében az „elmélet” szóval talán érdemes csínján bánnunk. A firenzei kancellár, Salutati levelei ugyanis leginkább a mindenkori politikai cél szolgálatába állított propagandairatok, amelyekben a tudományos meggyőződésnek nem sok hely jutott. Bee Yun szerint ők hatan, és persze kortársaik, hozták vissza a politikaelméletet Európába, hiszen a szerző felfogása szerint csakis a pragmatikus megközelítés érdemli meg a politikaelmélet nevet. Közös volt bennük, hogy az országok kormányzatának különbségeit a különféle népek és az általuk lakott területek helyzetének eltéréseire vezették vissza. A Tolomeónál megfigyelhető hatalomkritika nem jelentett köztársaság-pártiságot, csak az udvari emberek szokásos manírját. Salutati sem általában volt republikánus, csupán hazája politikai berendezkedését dicsőítette, hiányzott azonban belőle bármiféle monarchiaellenes beállítottság. Leonardo Bruni, Matteo Villani mind ezt a pragmatikus, nem antimonarchikus republikanizmust képviselték. Ehhez a hagyományhoz csatlakozott Machiavelli is A fejedelem írásakor. O azonban korántsem száz évvel korábbi szerzőkre támaszkodott, hanem kora gondolatait formálta szöveggé. Nem szakított a Firenzében szinte kötelező republikanizmussal, de pontosan leírta a köztársaság valóságos működését, az állandó belső meghasonlást és ebből keresett kiutat. Ekkor már Firenze jó ideje a megújítás (renovatio) lázában égett. A Mediciek 1494-es bukása után a város előkelői egy velencei típusú berendezkedés kialakításán gondolkodtak, mindeközben Savanarola is rénovation hirdetett, a régi szokásokhoz és erkölcsökhöz való visszatérést. A firenzei köztársaság megújításának szándéka sarkallta Machiavellit is 1513-ban A fejedelem megírására. Ez és Machiavelli más művei nem egy új gondolkodás első megfogalmazásai voltak, hanem egy két évtizede helyét kereső társadalom próbálkozásainak lezárását jelentették. Machiavelli távolságtartóan, néha egészen lekezelően nyilatkozott az antikvitásról. Az antikvitás kultuszának e kritikájával azonban nem volt egyedül. Bruni, Bracciolini, Nicolaus Cusanus hasonló nézeteket fogalmaztak meg. A pragmatikus politikai gondolkodás tehát nem jelentette az ókori minták kritikátlan átvételét. A könyv utolsó lapjain a szerző egy olyan gondolatkört is megismertet olvasóival, amelynek a legcsekélyebb kapcsolata sem volt sem a 14. századi politikai írókkal, sem a humanizmussal. Ez az általa „vulgárpragmatizmus”-nak hívott világnézet, amely éleslátó szókimondással írta le a politika valóságát, és már évszázadokkal Machiavelli előtt jelen volt az európai közgondolkodásban. A szerencse kerekét forgató Fortuna szimbóluma a 12. század óta megfigyelhető könyvillusztrációkon, a szerencsét a csalással mindig meglovagló róka pedig szintén a 12. században 193
