Századok – 2023
2023 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Adrian Jusupović: The Chronicle of Halych-Volhynia and Historical Collections in Medieval Rus’ (Font Márta)
TÖRTÉNETI IRODALOM Msztyiszlav Msztyiszlavics halálával zárja a periódust. Az 1228 utáni szövegrészről azt feltételezi a szerző, hogy eredetileg egy Danyiil tetteit megörökítő önálló krónika lehetett. E feltételezett krónika záródátuma a magyar történelemben is fontos esemény: az 1245. augusztus 17-én lezajlott Jaroszlavl alatti csata, amelyben IV. Béla veje, Rosztyiszlav vereséget szenvedett. Danyiil életében ez az ütközet semmiképpen sem fordulópont. A krónikaszöveg 1259-ig több olyan tematikus egységből áll, ahol a krónikás mellőzi a kronológiát, ilyenek például a mongolokkal és litvánokkal (a szövegben a jatvag törzs szerepel) folytatott harcok, illetve IV. Bélával karöltve a Babenberg örökségért vívott küzdelem. Az 1260-1290 közötti rész vizsgálatánál a szerző kimutatja, hogy a krónikás-kompilátor a korábbi szövegeket ismét felhasználja (175-178.), aminek a regnáló fejedelem legitimitásának alátámasztása lehetett a célja. A szerző következtetéseit a Konklúziók fejezet foglalja össze (192-197.). Az itt felsoroltak közül kiemelendő az az eredmény, amely szerint az Ipatyjev-kódexcsalád által fenntartott krónika valójában egy 13. század végén összeállított szintézis, amely azzal a céllal íródott, hogy a Rusz létrejöttét és történetét egységes keretek között mutassa be (197.). Jusupovié szerint a Rosztyiszlavicsok krónikája Jan Dlugosz még önálló formában forgathatta. A kötetet egy melléklet, bibliográfia, valamint személy-, földrajzi név- és népnév mutató zárja. A Melléklet (198-210.) nagyon hasznos lesz mindazoknak, akik az Ipatyjev-kódexcsalád történeti szövegét tanulmányozzák, ugyanis Jusupovié évekre bontva táblázatba foglalja a Hlebnyikov-kódex alapján 2017-ben kiadott mű oldalszámait, megfeleltetve az 1908-ban Sahmatov által kiadott Ipatyjev-kódexbeli szöveg oszlopszámaival. (Sahmatov kiadása és minden erre épülő későbbi szövegközlés oldalanként két számozott oszlopba rendezve közli a szöveget.) A táblázathoz hozzárendeli saját monográfiája oldalszámait és - széljegyzet formájában - a szövegre vonatkozó megállapításait. A Jusupovié által felállított kronológiából hiányolható, hogy II. András hadjáratai esetében nem vett figyelembe olyan korrekciókat, amelyek a magyar (de nem csak magyar nyelven olvasható) szakirodalom eredményei. A magyar szakirodalom hiánya sajnos általános jellemzője a bibliográfiának (211-234.), amelyben Zsoldos Attila archontológiáján, Vásáry Istvánnak az Aranyhordáról szóló két 1978-ban megjelent tanulmányán kívül e sorok írójának néhány régebbi írása szerepel csupán. A forrásszöveg tartalma és a regionális szemlélet megkívánta volna a régióval foglalkozó szakirodalom szélesebb körének bevonását, így például a cseh Jitka Komendová munkáinak feldolgozását. A Babenberg-örökség körüli problémák vázolásához csupán a lengyel Norbert Mika kötetét találjuk, osztrák szerző tollából származó írás nem szerepel a munkában, ahogy a belorusz Alekszej Martinyuknak a kérdést alaposan tárgyaló monográfiája (Avsztrija i Vosztocsnaja Jevropa v szisztyeme perszonalnih szvjazej i kulturnih kontaktov [XIII- nacsalo XVI véka]. Moszkva 2019.) is hiányzik. Hasznos lett volna néhány genealógiai tábla, amelyek segítségével a „Romanovicsok” és a „Rosztyiszlavicsok” leszármazásrendje, rokoni kapcsolataik és a Rurik-dinasztián belüli helyük könnyen áttekinthetőbbé váltak volna. Tény, hogy a szláv nevek átírása nem könnyű, próbára teszi a fordítót és a szerzőt egyaránt. Egy-egy kézenfekvő megoldás hiánya inkább csak szépséghiba: például a monográfia lengyel nyelvű változatában a Rosztyiszlavics-klán (dinasztiaág) neve lengyel átírásban szerepel (Latopis Roscislawiczów, Kroniki Romanowiczów), az angol szövegben pedig megmaradt a „Rostislavichi” és „Romanovichi” használata a nyelvben logikus „Rostislaviches” és „Romanoviches ” helyett. Összegzésképpen megállapítható, hogy Adrian Jusupovié monográfiája egy olyan kutatócsoport által folytatott alapkutatásra épül, amelyet Sahmatov óta nem produkált a szlavisztika és a Kelet-Európával foglalkozó medievisztika. A megállapítások újdonsága abból következik, hogy a hangsúlyt a kódex szövegét összeállító 14. század eleji kompilátor szempontjából és lehetséges eszközeinek tükrében szemléli. Ahhoz továbbra sem fér kétség, hogy az 1290 táján megszakadt szöveg a 14. század elején készült. Az a kérdés azonban még mindig nyitott, hogy vajon miért csak a 15. század elejéről származik az első fennmaradt kézirat, illetve mi adta az 191
