Századok – 2023
2023 / 6. szám - TANULMÁNY - Bácsatyai Dániel: A széplelkű kamaraispán és más szerencselovagok. III. András olaszai
BÁCSATYAI DÁNIEL kereskedelmi tevékenységgel, hanem földbirtokosként gyarapította. Az Albertino életrajzát feldolgozó Ugo Tucci velencei történész csak egyetlen esetet idéz, amelyben III. András nagybátyja pénzügyiét résztvevőjeként bukkan fel: 1286-ban firenzei bankházak nagy mennyiségű velencei dénárt kölcsönöztek neki, hogy az összeget Morosini franciaországi piacokon provins-i solidusv^ váltsa. Albertino adós maradt, így a zálogba adott családi ékszereket a hitelezők értékesítették; ám mivel a firenzeiek még így sem voltak a pénzüknél, 1291-ben személyesen keresték fel Albertinót velencei palotájában, aki fenyegetések közepette egyszerűen kidobatta őket.83 83 Tucci, U: Albertino Morosini i. m. 225-226. 84 1297. szeptember 1.: CDCr VII. 285-287. 85 Az eredeti végrendeletet (Archivio di Stato di Venezia, Atti dei Procuratori di San Marco, Misti, b. 127.) a dokumentum előrehaladott pusztulása miatt nem tudtam kézbe venni, ezért szövegét Mircse János másolata alapján közlöm jelen írás függelékében. - MTA Kt. Ms. 4976/1. 86 „Notum facimus nos Gradonicus Dandulo et Phiofius Mauroceno procuratores Sancti Marci super commissariis constituti, quod currente anno ab incarnatione domini nostri Ihesu Christi millesimo trecentesimo quinto, mensis Novembris, die sextodecimo intrante, indictione quarta, Rivoalti, dominus Albertinus Mauroceno bona memorie dux Sclavonic et comes Boseghe de confinio Sancti luliani debitum humanitatis exolvit...” - MTA Kt. Ms. 4976/1. (Eredeti jelzete Mircse János idejében: Atti dei Procuratori di San Marco, Filze 221. A.) 87 Marosi Ernö: III. András király (1290-1301) diptychonja. In: Europa színpadán. Magyarország ezeréves hozzájárulása az európai közösség eszméjéhez. Szerk. Marosi Ernő. Bp. 2009. 49-52. Albertino 1297-ben lépett a Magyar Királyság földjére, ám ekkor már nem Velencét, hanem egyedül saját maga és családja érdekeit képviselte; mint ismeretes, unokaöccse rövidesen Szlavónia hercegévé és Pozsega ispánjává tette.84 Kétségtelen, hogy új méltóságait Morosini afféle nyugati típusú örökíthető grófságnak tekintette, és akkor sem mondott le róluk, amikor III. András halála után távozott a királyságból: 1305. november 15-én kelt végrendeletében továbbra is Szlavónia hercegeként és Pozsega cö^^eként nevezi meg magát.85 Az Árpádházhoz fűződő rokonságára - és az ebből következő igényekre - a velencei domonkos templomban, a San Giovanni e Paolóban felállítandó síremlékén is fel akarta hívni a figyelmet: úgy rendelkezett ugyanis, hogy a sír fölé festett feszület mellett sok más szent mellett „a legszentebb királyokat, Istvánt, Radoszlót és Imrét”, valamint Szent Erzsébetet is ábrázolják. A Radoszló néven nyilvánvalóan Szent Lászlót kell értenünk, s talán a Baboniéokkal folyatott küzdelmek emléke késztette nyelvbotlásra a halálos ágyán fekvő herceget, aki egy nappal később el is hunyt.86 Ha a síremlék rövidesen elkészült volna, ma a magyar szent királyok ikonográfiájának egyik legkorábbi emlékeként tarthatnánk számon az ugyancsak velencei műhelyben készült és hasonló programot követő berni diptychon után, amely egyértelműen III. András személyéhez köthető.87 A mű azonban — vélhetően - nem valósult meg. 1347-ben két mozaikfestő, Dardi Caparino és 1183
