Századok – 2023
2023 / 6. szám - MECENATÚRA ÉS TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁS - Róka Enikő: Az értékhalmozás csendes évtizedei. A Fővárosi Képtár története, 1959–1989
RÓKA ENIKŐ reprezentáló anyag.”132 A rendszerváltás küszöbén a demokratikus önkormányzatiság eszméjének újjászületésével és az 1948-ban bekövetkezett politikai fordulat kultúrpolitikai konzekvenciáinak revideálásával összefüggésben a javaslatot elfogadták. Innentől a BTM képzőművészeti gyűjteménye újra felvehette a Fővárosi Képtár címet, vezetője igazgatói rangot kapott.133 A képtár régi nevének visszaadása az egykori Fővárosi Képtár szellemi örökségét ápoló, annak modernizmusával folyamatosságot vállaló muzeológus generációk munkájának az elismerését jelentette. 132 BFL XXIII. 101.a. 1. Budapest Főváros tanácsülések jegyzőkönyvei. 1989. febr. 10. Tájékoztató a Végrehajtó Bizottság tanácsülések közötti munkájáról és egyéb időszerű kérdésekről, 19-20. (344- 345.) 133 Földes E.: A Fővárosi Képtár története i. m. 28. Összegzés Az 1989-től Fővárosi Képtár néven, a BTM keretében működő képzőművészeti főosztály gyűjteményi tekintetben nem azonos az első Fővárosi Képtárral, hiszen annak anyagát - egyes várostörténeti érdekességű képzőművészeti alkotásokat leszámítva - 1953-ban elvitték, és ma is a Magyar Nemzeti Galéria kollekcióját gazdagítja. A képzőművészeti gyűjtés 1959-es újraindítását követően számos új szempontot kellett figyelembe venni a várostörténettől az aktuális kultúrpolitikai üzenetet hordozó monumentális művészetig. Ugyanakkor kezdettől fogva megragadható — előbb csendben, majd markánsan artikulálva — a szándék, hogy egy, az első Fővárosi Képtárhoz hasonló rangú és művészettörténeti jelentőségű gyűjteményt hozzanak létre, bizonyos értelemben pótolják azt a hiányt, amit az első kollekció elvesztése okozott. Ez az eszme magában foglalta a modern művészet iránti elkötelezettséget is, hiszen az első képtár a maga korában a Szépművészeti Múzeum után az ország második legkiemelkedőbb modern képzőművészeti közgyűjteménye volt. A fővárosi mecenatúra az 1959—1989 közötti időszakban kontinuus volt, a koncepció a várostörténetről fokozatosan az autonóm képzőművészeti gyűjtés felé mozdult. Az iratokból kiolvasható, hogy nem voltak nagyon szigorú korlátok, és a muzeológusok igyekeztek ezeket is ügyesen kijátszani, valójában a múzeum végig viszonylagos szabadsággal gyarapíthatott. A gyűjtés irányait két markánsan eltérő generáció szemlélete határozta meg. Az első korszakban, Bertalan Vilmos idején hangsúlyos szerepet játszott a gyűjtésben az 1950-es évek második felében modernizálódó, ma szocalista modernizmusnak nevezett művészet, a nagybányai és posztnagybányai festészet, de nem kizárólagosan: a hivatalos kánon kereteinek tágítása a történeti és a kortárs képzőművészetet illetően egyaránt érzékelhető. Tőkeiné Egry Margit jóváhagyásával a következő periódus két meghatározó művészettörténésze, Földes Emília és Mattyasovszky Péter az 1970-es évektől friss 1169
