Századok – 2023
2023 / 6. szám - MECENATÚRA ÉS TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁS - Szalisznyó Lilla: A Nemzeti Színház és a jótékonyság különböző formái a 19. században
SZALISZNYÓ LILLA december 5-én arról tárgyalt, „hogy a jövö hét valamelyik napján az Asszonyi egyesület részére bérlet szünéssel egy szini mutatvány adassék olly módon: hogy a jövedelem’ fele része a színház’ pénztárába maradjon. Minek következésében útasíttatott Igazgató Ur hogy az e’ részben szükséges előleges intézetek el rendelése végett tégye magát értekezésbe az Asszonyi Egyesülettel”.38 Az Asszonyi Egyesület, vagyis az 1817-ben létrejött Pesti Jótékony Nőegylet az első olyan magyarországi szervezet volt, amely az elesettek gyámolítására, szegénygondozásra specializálódott. Dologházat hoztak létre, iskolát alapítottak a szegény gyermekeknek, alamizsnát osztottak, illetve átvállalták a szegények kórházi kezelésének költségét.39 Az 1838. február 18-i jegyzőkönyvi bejegyzés szerint Bajza értesítette őket a közelgő jótékonysági előadásról, ám miután annak dátumát még hetekkel később sem tűzték ki, az egyesület sürgetni kezdte a színházvezetést: „Jelentés tétetett továbbá, hogy az Asszonyi Egyesület tagjai, az Intézetüknek ígért darab’ adatását sürgetik, mire nézve utasításul adatott Igazgató Urnák, hogy az általok megbizandóval egyetértöleg határnapot, ’ s darabot rendelvén, a’ jutalom két harmadát azoknak adja át, - a’ harmadik harmada, a’ külömben is kezdetben levő színházi intézet’ javára forditatván”.40 Az előadásra 1838. március 6-án került sor, bruttó bevétele 858 váltóforint volt. A nőegylet ebből egy sajtóhír szerint 609 váltóforint 9 krajcárt kapott.41 Az igazgatóválasztmány azonban a nyilvánosság előtt ennél nagyobb nyomatékor akart adni a jótékonykodásnak, ezért megbízták Bajza Józsefet azon köszönőlevél „közönségesitésére”, amelyet az egyesület a színháznak küldött.42 A levelet a Jelenkor 1838. május 9-i száma hozta le: „A pesti asszonyegyesület következő sorokkal hálálta meg a’ szegény pártfogotti számára adott szinmű-jövedelmet: Tek. igazgató Választmány! A pesti jótékony asszonyegyesület kötelezettnek érzi magát legforróbb köszönetét kijelenteni a tekintetes igazgató Választmánynak azon szíves készségéért, mellyel e’ f. évi mart. 6kán a’ pesti nemzeti színházban adatott színi és hangászati előadás tiszta bevételének két harmadrészét az egyesületi pénztár’ javára átengedni méltóztatott. A’ pesti aszszonyegyesület teljesen tudja méltatni ez áldozatot ’s azt azzal kívánja viszonozni, hogy a’ nemzeti játékszínnek a’ nemzetiség’ 38 A színészet! választmány 1837. december 5-én tartott ülésének jegyzőkönyve. In: Dokumentumok a Nemzeti Színház i. m. 141. 39 A pesti nőegylet történetét és tagnévsorát lásd Tóth Árpád: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban. (A múlt ösvényén) Bp. 2005. 59-94. 40 A színészed választmány 1838. február 18-án tartott ülésének jegyzőkönyve. In: Dokumentumok a Nemzeti Színház i. m. 167—168. 41 Hírnök 2. (1838) 27. sz. 2. 42 A színészed választmány 1838. április 29-én tartott ülésének jegyzőkönyve. In: Dokumentumok a Nemzeti Színház i. m. 176. 1077