Századok – 2023

2023 / 6. szám - MECENATÚRA ÉS TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁS - Klement Judit: Bevezető

BEVEZETŐ A közösségi adakozás jelenségének két különböző példáját mutatja be Bárány Zsófia és Baráth Katalin tanulmánya. A Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat, majd 1853-tól Szent István Társulat támogatói a 19. század közepén a tudományos eredmények és az irodalmi alkotások minél szélesebb körben való terjesztésére adták össze forintjaikat. Tevékenységük ugyanakkor az elveszett szabadságharc árnyékában és a neoabszolutizmus alatt erősen korlátozott társadalmi nyilvános­ság éveiben túlmutatott a kulturális célokon, és politikai állásfoglalás is volt, ami a támogatók körének bővülését eredményezte. Egy bő félévszázaddal később, a 20. század elején, az FTC és az MTK stadionja­inak építésére is közösségi alapon gyűjtötték - akkor már - a koronákat. Jóllehet az építkezésre részvénytársaságok alakultak, s az „adakozók” papíron részvényesek let­tek, nem az osztalék motiválta őket. Többségüket sokkal inkább leírja a mai társa­dalmi vállalkozó (social entrepreneur) nem profitorientált, közösségi cél megvalósí­tására adakozó alakja, mint a nyereség vezérelte vállalkozóé. Ha a két történet közös pontját keressük, a Társulat 19. század közepi támogatóit és a két stadion 20. század eleji adakozóit összekapcsolja a „közjó” eszménye, még ha más-más tartalommal is. Az intézményi jótékonyságnak az esetét elemzi Szalisznyó Lilla tanulmá­nya. A Nemzeti Színház 19. századi jótékonysági tevékenységéből az intézmény társadalmi megítélésének változása olvasható ki. Amikor a színház társadalmi presztízse még alacsony volt, a jótékonysági előadások ezt voltak hivatva emelni a közösségi célok felvállalásával. Amikor viszont már stabil lett a társadalmi meg­ítélése, a jótékonyság a színházi világ résztevőinek, a belső körnek adható segít­ségnyújtássá változott. A szocializmus időszakában a támogatások elemzésében szükségszerűen elő­térbe kerül az intézmények politikai erőtere, amelyben persze mindig ott vannak az intézményeket működtető személyek és az ő politikai potenciájuk. Róka Enikő a Fővárosi Képtár újraalapításának történetét a főváros és az állam, a Budapesti Történeti Múzeum és a Nemzeti Galéria koordináta-rendszerében, valamint az 1960-as, 1970-es és 1980-as évek múzeumi és művészeti világának meghatározó szereplőit bevonva rekonstruálja. Jelentős és stabil fővárosi támogatás volt a hátte­re annak a színvonalas szakmai építkezésnek, amely a Fővárosi Képtár gyűjtemé­nyében végül testet ölthetett. Az anyagi támogatás révén egy korábban felszámolt gyűjtemény helyén született meg egy új intézmény. E tematikus blokk tanulmányai nem pusztán a tekintetben nyújtanak egy kisebb — korántsem teljes — metszetet, hogy milyen sokféle lehet a támogatás, adakozás, jótékonyság jelensége, de azt is jól érzékeltetik, hogy e jelenség értelme­zésében milyen fontos elem a történeti kontextus. Klement Judit 1046

Next

/
Thumbnails
Contents