Századok – 2022

2022 / 5. szám - TERMÉSZET – TÁJ – TÖRTÉNET - Nógrády Árpád: Vázlat Sáros megye kialakulásáról és betelepüléséről a 14. század közepéig

VÁZLAT SÁROS MEGYE KIALAKULÁSÁRÓL ÉS BETELEPÜLÉSÉRŐL A 14. SZÁZAD KÖZEPÉIG számlált, a bevételt a portákra vetítve átlagosan 4,3 aranyforint éves földesúri jö­vedelem adódik, ami országos összehasonlításban a legmagasabbak között van.66 E kiemelkedő, közvetve a birtok lakóinak tehetős voltát mutató érték vélhetőleg arra vezethető vissza, hogy e nagy, népes falvak az Árpádok alatt a sárosi királyi magánuradalom kiemelt státuszú települései voltak, és I. Károlynak az oligar­chák felett aratott győzelme után is királyi birtokok maradtak. 66 Vö. Nógrády Árpád: Seigneurial Dues and Taxation Principles in Late Medieval Hungary. In: The Economy of Medieval Hungary Eds. József Laszlovszky - Balázs Nagy - Péter Szabó - András Va­das. Leiden-Boston 2018. 268-274. - Az egy-egy jobbágyporta által átlagosan fizetett földesúri adó (pénzjáradék), természetesen, bizonyosan nem volt ennyi, mert az 507 aranyforintban a jobbágyoktól beszedett cenzus és taxa mellett a malomvámtól a sörfőzésből származó jövedelemig az összes földesúri haszonvételt összegezték. A jövedelem belső arányait nem ismerjük, ha az egy portára eső 4,3 forint éves földesúri jövedelemből a máshonnan ismert késő középkori adatokat figyelembe véve annak mint­egy 30-40%-át levonjuk, még mindig kiemelkedően magas az átlagosan közel 3 aranyforint, az egy jobbágyporta által fizetett földesúri adó. 67 A korszakból zömmel helynévadatokkal rendelkezünk, s ezek csupán korlátozottan alkalmasak arra, hogy belőlük az etnikai viszonyokra következtetéseket vonjunk le. Azok a — mindenekelőtt Kniezsa Ist­ván által összegzett - nyelvészeti ismérvek {Kniezsa István: Magyarország népei i. m.), amelyek alapján korábban egy-egy középkori megye vagy táj korai adatainak értékelése megtörtént, az újabb nyelvészeti eredmények tükrében ma már nem alkalmazhatóak, lásd Hoffmann István: Helynevek nyelvi elemzése. (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 67.) Debrecen 1993. és Hoffmann István —Tóth Valéria: A nyelvi és az etnikai rekonstrukció kérdései all. századi Kárpát-medencében. Századok 150. (2016) 261-295. Sáros megye korai etnikai viszonyairól csekélyek az ismereteink, ám mindaz, ami a forrásokból leszűrhető, a megyét vegyes etnikumú területnek mutatja ma­gyar, német és szláv lakossággal.67 A magyarság nagyobb létszámban a Tarca és a Szekcső völgyében települt meg, a földrajzi nevek tanúsága szerint elsősorban Sóvár vidékén, de telepeikkel a sánc mentén és a gyepűelvén is találkozunk. A birtokos nemesség döntő része eredetileg az Aba nemzetség egyes ágaihoz tartozó családokból került ki, így ér­telemszerűen magyar volt, az advénák között ugyanakkor felbukkannak lengye­lek, mint IV. Béla Adam nevű vitéze, akinek fiát a környezete Lengyel Jakabnak hívta, vagy a Malcót elnyerő Korotnoki Lengyel Péter, és talán Belcella birtokosa, Richnói Jan is, illetve a Szepességből érkezett szászok, mint a Tarkőn, Tárcán és Berzevicén birtokos „Szepesi” Rikalf-fiak. Magyar lakossággal a falvakban és a városokban egyaránt találkozunk, számuk egyes helyeken korántsem lehetett jelentéktelen. A forrásokban legkorábban felbukkanó Sáros, Sóvár és Eperjes tele­pülések neve mellett erre mutat számos kisebb-nagyobb hely neve (Borsós/Salgó, Igrice, Lapos, Lapispatak, Ürkuta, Szépfa), a település elnevezésében felbukkanó Magyar-előtag (Magyarfalu, Magyarkapronca, Magyarraszlavica), egyes temp­lomcímek (Szentistván, Szentlászló), illetve a határjárások egyértelműen magyar - azaz a szövegbe nem fordítás eredményeként bekerült - földrajzi nevei (Bikács 888

Next

/
Thumbnails
Contents