Századok – 2022
2022 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Barabás Gábor: A sohasem volt pápai követek. Új szempontok a 14. századi krónikakompozíció 187. fejezetének értelmezéséhez
BARABÁS GÁBOR Bár Benvenuto püspök ténylegesen nem jutott el a Magyar Királyságba, azonban ferences mivolta, pápai oldalkövetként történő felhatalmazása, illetve az azzal kapcsolatos, a címzettek széles köre számára kiállított ajánlólevelek és parancsok alapján valószínűnek tűnik, hogy megbízásának híre eljuthatott a magyarországi ferencesekhez is. A helyette - egyiket a másik után - felhatalmazott Uguccione János pedig tényleges magyarországi működése, illetve a Kőszegi Jánossal kötött, még 1299-ben is emlegetett egyezménye folytán hagyhatott olyan nyomot maga után, amely révén emlékezhetett rá a krónika szerzője, ahogyan tette azt az ausztriai Ágoston-rendi évkönyvíró is. Tegyük hozzá, ekkor éppen VIII. Bonifác egy parancsa idézte fel korábbi tevékenységét, nem lehetetlen tehát, hogy a — tulajdonképpen a király ellenében fellépő - nuncius neve ekkor kapcsolódott össze az említett pápáéval. Érdemes azt is tekintetbe venni, hogy a Károly-kori krónika kivonatolója a Pozsonyi Krónikában elhagyta a legációk András-ellenességére és Károly-pártiságára vonatkozó részt. Bár nem valószínű, de nem is tűnik lehetetlennek, hogy többletinformációk birtokában végrehajtott, tudatos korrekcióval lehet itt dolgunk. Biztos válasz tehát nem adható arra a kérdésre: vajon miért nem maradt fent a két itáliai püspök neve a krónikában, illetve mi lehet a magyarázata a megbízó pápa neve és a feladat esetében megmutatkozó tévedésnek. A Budai Minorita Krónika információi két konkrétan megnevezett pápai legátus, Fermói Fülöp és Boccasini Miklós esetében sem állják ki teljességgel a forráskritika próbáját. Kettejük politikailag is nagy jelentőségű misszióját tekintetbe véve nem kell tehát azon csodálkoznunk, hogy az 1290-es évek elején megbízott két pápai követ esetében, akik közül az egyik el sem jutott a királyságba, a másik pedig úgy tért vissza Itáliába, hogy semmit sem tudott elérni, az információk torzulását tapasztaljuk. Ennek a hátterében az a körülmény is állhatott, hogy a nevesített legátusokhoz diplomáciai tevékenységük mellett egyházkormányzati és bíráskodási ügyek széles spektruma is kapcsolódott, ezáltal is növelve ismertségüket, amely tevékenység a Magyarországon járt Uguccione János esetében - nuncius lévén - teljességgel hiányzik. További érvként hozható fel, hogy a megbízó pápa neve nem szerepel a kérdéses caputban, VIII. Bonifácot csak az előző, 186. fejezet említi. A Károly Magyarországra hívására vonatkozó részek ugyan Bonifácra vonatkoznak, nem elképzelhetetlen azonban, hogy a legátusokkal kapcsolatos rész figyelmetlenségből került ebbe a fejezetbe, vagy akár maga a szerző is bizonytalan volt az információit illetően. Erre utalhat az egyházfő nevének elhagyása és az említett pápaként való megnevezése is. Thoroczkay Gábor többször említett érve a krónikaíró kánonjogi műveltségével kapcsolatban szempontunkból ugyancsak fontos lehet. Nem tűnik ugyanis valószínűnek, hogy amennyiben a szerző ténylegesen tisztában volt a Bicskei Gergely megválasztása utáni helyzet jelentőségével — tudniillik hogy 715
