Századok – 2022
2022 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kis Iván: Új szempontok az 1041–1044-es évek magyar–német konfl iktussorozatához
ÚJ SZEMPONTOK AZ 1041-1044-ES ÉVEK MAGYAR-NÉMET KONFLIKTUSSOROZATÁHOZ széthullását követő időszakban ugyanis a keresztény világ nyugati felén egy pluralisztikus államrendszer jött létre, amelyben az egyes uralkodók államjogi értelemben nem függtek a mindenkori császároktól.21 A 9. század végén már körvonalazódó Keleti Frank Királyság területén négy törzsi hercegség alakult ki, a szász, a frank, a sváb és a bajor, majd ezek kiegészültek Lotaringiával és Türingiával: a területek vezetői megszerezték a dux (herceg) címet; 919-től pedig a Szász-dinasztiából kerültek ki az immáron német királyok. A birodalom többszereplős jellegét erősítették a határok mentén létrejövő hercegségek, határőrgrófságok is.22 Miután 962-ben I. Ottóval megkezdődött a — német királyokból lett — német-római császárok uralkodása, a mindenkori császár számára embert próbáló feladatnak bizonyult az említett területek összefogása. Államjogi szempontból ez nem is sikerült, sokkal inkább ideológiai alapon: erre pedig egyedül a keresztény szellemiség jegyében kormányzó császári méltóság lehetett képes. A császárok fent taglalt üdvtörténeti szerepe volt az, ami rangban a többi uralkodó fölé emelte őket: a teokratikus-béketeremtő uralkodó személye, még inkább transzperszonális méltósága szavatolta a Birodalom fennmaradását.23 21 Varga. G: Heinricus III. rex pacificus i. m. 56. 22 Bihari Péter: A németek. 2000 év Európa közepén. Bp. 2002. 25-30. 23 Keller, H.: Zwischen regionaler Begrenzung i. m. 101. 24 Boshof, E.: Das Reich und Ungarn i. m. 53-55. 25 Weinfurter, S.: The Salian Century i. m. 106-107. 26 Uo. Fontos továbbá megemlíteni, hogy még így, a transzperszonális méltóság birtokában is nagy kihívást jelenthetett a német királyok, illetve császárok számára, hogy megőrizzék a Német-római Császárság egyes uralkodóinak hűségét, elegendő, ha csak a bajor terület vezetője, Konrád herceg és Henrik évekig elhúzódó konfliktusára gondolunk (1050-es évek),24 de említhetjük a száli király lotaringiai háborúit is.25 Ennek kapcsán ki kell térni III. Henrik hatalomgyakorlásának egy, e munka szempontjából is fontos módszerére: a száli uralkodó igyekezett az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazni, azaz, ügyelt arra, hogy egy-egy - elméletileg hozzá hű - territoriális méltóság ne vezethessen túlságosan nagy területet. Ezt megfigyelhetjük például Lotaringia vonatkozásában, ahol Henrik nem engedte, hogy Gottfried Felső- és Alsó-Lotharingiát egyaránt irányíthassa.26 A kormányzás e módszere a magyarországi történések kapcsán is fontos lehetett - erre majd az alábbiakban kitérek. Elengedhetetlen továbbá, hogy röviden megemlítsek két további anakronizmust, amelyek könnyedén csapdába ejthetik all. századi viszonyokkal foglalkozó kutatót. Elsőként tisztázni kell, hogy a korszakban egyértelműen rögzített, szilárd, mai értelemben vett földrajzi határokról nem beszélhetünk az egyes területek 672
