Századok – 2022
2022 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Csukovits Enikő (szerk.): Az Anjou-kor hatalmi elitje (Farkas Csaba)
TÖRTÉNETI IRODALOM A kötet további fejezetei a hazai kutatások eredményeire támaszkodnak. A második egység, amely a könyv gerincének tekinthető, kifejezetten a politikai elitre fókuszáló tanulmányokat gyűjt össze. Örvendetes, hogy az időhatárokat a szerzők szabadon kezelték, így az Árpád-kori előzményekről is olvashatunk. Zsoldos Attila tanulmánya az államalapítás korától tekinti át a magyarországi elit történetét, hangsúlyos részt szentelve azoknak a társadalmi változásoknak, amelyek az Árpádok utolsó évszázadát jellemezték. A szerző másik írása I. Károly korának változásait szemlélteti. Az oligarchákkal előbb együttműködő, majd ellenük forduló, végül saját hatalmi bázisát kiépítő uralkodó politikája alapjaiban rajzolta át az elit képét, még akkor is, ha új arisztokráciáról, legalábbis származásuk és korábbi tisztségviseléseik tekintetében nem beszélhetünk. Nagy Lajos báróit ugyancsak külön elemzés tárgyává tette Csukovits Enikő, aki tanulmányában számos különbségre is rámutat apa és fia személyi politikájában. A korszakhatárt azonban a szerző nem az 1382. évnél, Lajos király halálánál húzza meg: az Anjou-kor elitjét alkotó családok pályáját egészen a 15. századig követi. A második részt Rácz György szintén hiánypótló munkája zárja, amely a korszak főpapságának történetét tárgyalja. A tanulmányból kirajzolódik az Anjouk és Avignon ambivalens viszonya, amely az egyházi vezetők kiválasztását övező konfliktusokban is megnyilvánult. A harmadik részben tíz tanulmány kapott helyet. Az Anjou-elit életét tárgyaló írások között Engel Pál egy munkája {Birtokosztály és családképződés) is olvasható, méltó módon emléket állítva az Anjou-korszak mindmáig meghatározó kutatójának. A tanulmányok térben egyre távolabb viszik az olvasót az udvartól: az ország megyéitől és váraitól végül a határokon túlra vezetett hadjáratokig jutunk el, amelyekben az elit bizonyíthatta hűségét és hősiességét. Az elit kormányzati szerepét Szőcs Tibor mutatja be a Héderváriak példáján keresztül, de a korszak nagynevű családjai (Lackfi, Szécsi, Cudar) is feltűnnek munkájában. Mészáros Orsolya a királyi udvar és az elit szimbiózisát tárja elénk az Anjouk visegrádi és budai építkezéseiről szóló írásában, amely a bárók és a főpapok királyi székhelyeken történő megtelepedésével is foglalkozik. A tanulmány Serena Morelli másik tanulmányának hasonló témájú párjaként is olvasható, ráirányítva a figyelmet, hogy a jövőben gyümölcsöző lehet az összehasonlító elemzések készítése. Az udvar után az elit és a megyék kapcsolatába nyerhetünk betekintést Kádas István munkájából. A szerző új megvilágításba helyezi az ispánok cseréjének folyamatát, valamint rámutat az udvari lovagok és a megyék kapcsolatára, érzékeltetve a királyi hatalom határait és lehetőségeit. Engel Pál kutatásai óta tudjuk, hogy a 13-14. századi politikai és hatalmi vetélkedésben döntő körülmény volt, hogy ki birtokolja a várakat. Engel tézise, miszerint a vár a hatalom alapja, az egész Anjou-monarchia jellemzéseként is szolgálhatna, hiszen az erősségek jelentős része 1321-1323 után királyi kézre került. 1387 után ugyanakkor drámaian megváltozott a helyzet: az adományok Zsig mond király kezét megkötötték, elveszítette elődei hatalmi bázisát. Ezt a történeti alapvetést árnyalja Horváth Richárd munkája, aki sorra véve az eladományozott várakat kitér azok terminológiai kérdéseire is {castrum, castellum). Joggal hangsúlyozza a megkoronázott király tekintélyének jelentőségét, amelyet nem csupán a várak száma, hanem az uralkodó személye is befolyásolt. Külpolitikai kitekintéssel bír B. Szabó János és Csákó Judit munkája. Az előbbi szerző az elit hadakozásban játszott szerepét járja körül, a katonai logisztika és stratégiai gondolkodás fontosságára irányítva a figyelmet. A tanulmány az egyes hadjáratokon keresztül plasztikus képet fest a korszak hadi mentalitásáról is. A külpolitika egy ezidáig kevés figyelmet kapott aspektusát mutatja be Csákó Judit Nagy Lajos 1343 és 1353 között Nápolyba küldött diplomatáiról írva, akik a főpapok, az előkelők és a királyi kápolna személyzetéből kerültek ki. 642
