Századok – 2022
2022 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Adrienn: Határváltozás(ok) és csempészet. Fejezetek a nyugati határtérség lakosságának mindennapjaiból
NAGY ADRIENN nekik nem volt fegyverhasználati joguk, így a vámőrség hamarosan katonai segítséghez folyamodott, hogy a makroszintű érdekeknek megfelelően a határt légmentesen elzárva, engedély nélkül senki ne jusson ki és/vagy be rajta. Teljes harci felszerelésben, acélsisakkal, szuronnyal és gépfegyverrel, a legkülönfélébb ezredekből válogatva első ízben 240 osztrák sorkatona legalább 15-20 tiszt vezetésével vonult fel a határon.95 A csempészek ekkor (is) jórészt osztrák (burgenlandi) állampolgárok voltak, akik nem akartak belenyugodni abba, hogy méregdrágán vásárolják meg azokat az élelmiszereket, amelyeket pár kilométerrel arrébb, a magyar területen (ahogy azt addig is tették) olcsón vásárolhatnák meg saját és kereskedelmi célokra.96 A határt őrző közegek és az élelmiszerhiánnyal, valamint a drágasággal szembesülő helyi lakosság között ekkor valóságos háború, tűzharc alakult ki puskaropogással, sebesültekkel és halottakkal, akik jórészt a csempészek közül kerültek ki. A kivezényelt katonaság valóságos hajtóvadászatot indított a fegyverrel ellátott szervezett csempészbandák, illetve a „magányos” csempészek ellen, akiket több esetben is előzetes figyelmeztetés nélkül lelőttek. (1932 októberének első két hetében egy tucat osztrák állampolgárságú csempészt lőttek agyon.)97 Emellett egyes csempészeket már előkészített listák alapján tartóztattak le és vittek kihallgatásra. A razziák, illetve az osztrák fináncok brutális eljárása miatt a határ menti osztrák lakosság - ahogy már évekkel azelőtt is - felháborodással és fokozódó gyűlölettel viseltetett a határt őrző katonasággal szemben, miközben szimpatizált a csempészekkel.98 Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a határra 95 Minden vámhivatal mellé egy-egy rajt osztottak be, és a vámőröket 3-5 katona kísérte a határ mentén. Osztrák katonaság vonult fel a magyar határ mentén a csempészek ellen. Kis Újság, 1932. szeptember 1.1.; Nagy csempészrazzia Burgenlandban. Pesti Napló, 1932. szeptember 1. 3.; A nyugat-magyarországi határon osztrák katonaság fogdossa össze a csempészeket. Nemzeti Újság, 1932. szeptember 1. 7. 96 A hazai piacokon például 3 pengős malacot Ausztriában (a bécsi Naschmarkt-on) legalább 10 pengőért árulták. Ahogy az idehaza 30-40 fillér/kg áron vásárolt marhahús kilóját osztrák területen 4-4,5 shillingért (kb. 3 pengő 50 fillér) mérték. Nagyarányú csempészés a nyugati határon. Kis Újság, 1932. január 31.4. 97 Az osztrákok a csempészet megakadályozása céljából, együttes intézkedésekben bízva a határ menti magyar hatóságokkal próbálták felvenni a kapcsolatot. Ugyanakkor a magyar hatóságok túlzónak ítélték az osztrák kormány intézkedéseit, illetve a határon szerintük szórványosan átlopózó csempészek ellen a gépfegyveres sorkatonaság kivezénylését. Különösen, ha a figyelmeztetés hiányában járókelők is áldozatul eshettek az intézkedéseknek. Éppen ezért a lakosság megóvása érdekében hirdetéseket ragasztottak ki a határ menti községekben, miszerint „legyen elővigyázatos, ha dolgai után jár a határ mentén, nehogy ártatlanul baj érje az eszközökben nem válogatós osztrák határvédelem fegyvereitől”. Emellett felhívták a figyelmet, hogy a helyiek tartózkodjanak a csempészetben való részvételtől és kísérlettől egyaránt. Gépfegyveres osztrák katonaság vonult fel a trianoni magyar határ mentén. Kis Újság, 1932. október 22. 3. 98 A lakosság többször is megakadályozta a csempészek letartóztatását. Emellett a csempészek is próbálták ártalmatlanná tenni a határőröket, ami, ha sikerült, akkor kegyetlenül elbántak velük. Előfordult, hogy levetkőztették, majd fához kötözték és magára hagyták a határőröket, akiket később az arra 611