Századok – 2022

2022 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Sáfrány Tímea: Tisztújítások és tisztviselői karrierutak a reformkori Csongrád vármegyében

SÁFRÁNY TÍMEA az alszolgabírók átlagéletkora 28 év volt, leghosszabb ideig ifj. Beniczky Miklós töltötte be ezt a tisztséget.82 82 1 825 és 1835 között volt tiszáninneni alszolgabíró. Lásd az archontológiát. 83 A három későbbi főügyész közül Kovács Károly pályája a tiszántúli alszolgabírói hivatalon keresztül vezetett a főügyészségig. Lásd az archontológiát. 84 MNL CsML SzL IV. A. 3. b. 1018/1840. 85 Knezsik Karolina 1840. augusztus 24-én halt meg Hódmezővásárhelyen. MNL OL X 6573 A 5090 Hódmezővásárhely, római katolikus egyház, halotti anyakönyv. A per kezdeményezése: Az alügyészi hivatal volt az egyetlen, amelyet kizárólag előzetes hivatalviselés nélkül töltöttek be, viszont kiváló továbblépési lehetőségeket biztosított. A kilenc személyből hárman később főügyészek lettek, egy személy pedig főszolgabíró, csak öt esetben nem történt előrelépés, ebből ketten 1848-as tisztviselők voltak.83 Az alügyészek belépéskori átlagéletkora - akárcsak a már említett másik két be­lépő pozícióban — 28 év volt. Tipikus belépő kategóriába tartozott a levéltárnoki tisztség is, a megyében később jelentős szerepet játszó személyek kezdték ebben a hivatalban pályafutásukat. így Bene József is, aki később alszolgabíró, főjegy­ző és diétái követ lett, majd föispáni helytartóként a megye élére került. Müller Ignác hosszú pályafutása során főszolgabírói, helyettes alispáni, majd táblabírói hivatalt is betöltött. Vidovich Mihály a leghosszabb ideig, 18 évig volt levéltár­nok, később aljegyző lett, s főjegyzőként fejezte be pályáját. Egyetlen esetben volt hivatali előzménye ennek a pozíciónak, Kókay István azt megelőzően esküdt volt. E tisztségviselők átlagéletkora a hivatali idejük kezdetekor 25 év volt, tehát ez a legalacsonyabb életkor a belépő pozíciókat illetően. A hivatali előzmény nélküli aljegyzői pozícióba olyan személyek is bekerül­tek, akik később jelentős pályát futottak be, de így kezdte rövid karrierjét Kárász István, a korábbi alispán, Kárász Miklós és báró Wenckheim Henrietta fia is. Babarczy Imre a hosszú pályafutását aljegyzőként kezdte, majd főjegyző és alis­pán lett, hét alkalommal követként képviselte a megyét az országgyűlésen. Kaszap Mihály a leghosszabb ideig, 11 évig töltötte be ezt a tisztséget, majd pályáját fő­jegyzőként folytatta. A más hivatalból bekerülőknek is a karrier egyik állomása volt az aljegyzőség, de Müller Lajos és Knezsik Lajos esetében a karrier végpontját is jelentette. Knezsik Lajos önként mondott le hivataláról 1840. augusztus 29-én kelt levelében, arra hivatkozva, hogy „váratlan eset ért most engem, melynek tör­téntét bár előre nem láthattam, bár meg akadályoznom nem lehete, bár okául magamat nem tarthatom, olly szomorú mindazonáltal hogy tiszti pályám továb­bi folytathatását gátolja”.84 A megye a lemondás után büntetőpert kezdeménye­zett Knezsik és felesége, Aigner Josefa ellen, mivel azzal gyanúsították őket, hogy ők ölték meg Knezsik húgát, Karolinát. A perben bűnösségük bizonyítást nyert, így öt évi fogságra és közmunkára ítélték őket.85 Knezsik esetében tehát a karrier 551

Next

/
Thumbnails
Contents