Századok – 2022
2022 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Márkus Beáta: „Csak egy csepp német vér". A német származású civilek Szovjetunióba deportálása Magyarországról, 1944/1945 (Stark Tamás)
TÖRTÉNETI IRODALOM a főszolgabírókat bízták meg a német származásúak összeírásával. A szerző megállapítja, hogy a 3. Ukrán Front alakulatai rövid idő alatt rendkívül sok civil személyt szedtek össze és szállítottak el. Baranya megye északi részében viszont, azokban a járásokban, ahol a német lakosság többségben volt, a magyar hatóságok is készségesen támogatták a szovjet törekvést, hogy minél több németet vigyenek el. A vármegye délnyugati részében, ahol a németség kisebbségben volt, a hatóságok még azokat is védelmezni igyekeztek, akik német anyanyelvűek, illetve nemzetiségűek voltak. A bemutatott régiók között utolsóként Budapest és környéke szerepel. A szerző megállapítása szerint a 3. Ukrán Front itteni területén nem deportálták a német lakosokat, mert erre a hadi helyzet nem adott lehetőséget. Azonban a Duna bal partján, ahol a 2. Ukrán Front tört előre, minden olyan községből deportáltak embereket, ahol zömmel német nemzetiségűek laktak. Szovjet katonák és - a szerző által árulónak nevezett - „nemzetőrök” fésülték át a németek által lakott településeket, és személyesen szólították fel a német vagy németnek tartott lakosokat a jelentkezésre. Gyakran előfordult az is, hogy minden munkaképes korú lakost összetereltek, és közülük „névelemzés” alapján választották ki a „németeket”. Az elhurcolásokért való felelősség kérdése át-átszövi az egész művet. A szerző felrója a magyar ideiglenes kormánynak, hogy bár 1945. január eleje óta tudott a deportálások céljáról, a német lakosságot nem védték meg, és még az érdemi tiltakozás is elmaradt. Ennek a markáns álláspontnak a bizonyítására többek között Erdei Ferenc belügyminiszter hírhedt január 5-ei rendeletét idézi, amely kimondta, hogy az „orosz katonai hatóságok a Magyarország területén lakó, illetve tartózkodó németeket munkaszolgálatra igénybe veszik”. Márkus szerint „Erdei magára hagyta a helyi hatóságokat a szovjet parancsnokságokkal szemben, az érintetteknek pedig lehetőséget sem adott a menekülésre. Öt, illetve a magyar kormányt tehát súlyos felelősség terheli azért, ami 1945 januárjában történt.” (112.) A szerző szerint mind a hatóságok, mind a kormány különbséget tettek a német és a magyar foglyok között, és az előbbiek hazahozatalát nem támogatták. A helyi hatóságok szintjén ezt az állítást azzal igazolja, hogy amikor az elhurcoltak listáját kellett összeállítani annak érdekében, hogy a Külügyminisztérium hazaszállításukat kérje, akkor erre a listára a deportáltaknak csak mintegy a fele került fel. A szerző ítélete azonban túlzottan szigorú. Nem veszi figyelembe, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság rendelete alapján csak „politikai és nemzeti szempontból megbízható” személyek érdekében léphetett fel a Külügyminisztérium. A kitelepítésre ítélt német nemzetiségűek, különösen a Volksbund tagjai, akkor nem számítottak ebbe a kategóriába. A némileg egyoldalú képet a szerző is árnyalja, amikor kifejti, hogy a politikai elit első reakciója az elhurcolásokra minden esetben a tiltakozás volt. A szerző utal arra is, hogy 1945 nyarától a kormány a deportáltak ügyét „fokozatosan integrálta a hadifogolykérdésbe”. (344.) A SZEB-nek küldött kérvényekben és tárgyalásokon polgári foglyokról beszéltek, ami magában foglalta a német lakosokat, vagyis az ő hazaszállításukat is kérték a szovjetektől. A kilencedik fejezetben a deportálás utótörténetét és az emlékezetpolitikában jelenleg elfoglalt helyét tárgyalja a szerző. Megállapítja, hogy a német elhurcoltak emléke marginalizálódik és feloldódik abban a központilag vezényelt emlékezetpolitikában, amely egységes tömbként kezeli az összes politikai foglyot és kényszermunkást. A kötet végén tíz részletes táblázatot találunk, amelyek a németség számára vonatkozó népszámlálási adatok mellett településenként tartalmazzák az elhurcoltak számát is. Sommásan annyit mondhatunk: Márkus Beáta könyve olyan alapmű, amelynek adatgazdagságát és színvonalát aligha fogja bárki meghaladni a jövőben. Stark Tamás 224
