Századok – 2022
2022 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Bodovics Éva: Az 1878-as miskolci árvíz társadalom- és gazdaságtörténeti nézőpontból
BODOVICS ÉVA ,,[n]agy elismeréssel kell nyilatkoznunk a parancsnokoló tábornok Krzisch József úr intézkedéseiről, ki minden egyes laktanyán bizonyos számú katonaságot szolgálatkészen tartott, minden hídhoz egy lámpással ellátott altisztet rendelt s félóránként tétetett magának jelentést a víz növekedéséről, s hozzá személyesen is megtekintette a vad robajjal zuhogó árt.”40 Hasonló intézkedésekre került sor 1880-ban és 1881-ben is.41 40 Uo. 41 Borsod, 1880. július 8. 3. és 1881. május 19. 3. Az árvíz narratívái Ahhoz, hogy egy súlyos természeti csapásból katasztrófa váljék, az szükséges, hogy a társadalom tagjai maguk is annak tartsák. Ilyen módon korántsem ob jektiven megítélhető jelenségek, sőt a következőkben amellett érvelek, hogy a katasztrófák valójában társadalmi konstrukciók. Létrejöttükben nagy szerepet játszanak azok az áthagyományozódott szociokulturális nézetek és sztereotípiák, amelyek elképzeléseink szerint a katasztrófákhoz szükségképpen kapcsolódnak. Hogy miképp is vélekedik egy-egy közösség az őt ért szerencsétlenségről, az legjobban az eseményről szóló diskurzus segítségével deríthető ki. A továbbiakban tehát a katasztrófa konstruálásának folyamatát az árvizeket követő publicisztikákon keresztül kísérlem meg bemutatni. Amennyiben feltételezzük, hogy ezek a dokumentumok nem vagy nem csupán a valóság realisztikus lenyomataiként készültek, úgy arra is rákérdezhetünk, hogy milyen egyéb funkciót láttak el a puszta információközvetítésén túl, s ezt milyen eszközök alkalmazása révén próbálták meg elérni. Az ellátott funkciók meghatározásával az is egyértelművé válik, hogy a kutatás szempontjából mire és mennyire megbízhatóan használhatóak fel ezek a szövegek és képek. Hat funkciót állapíthatunk meg a verbális és vizuális narratíváknál egyaránt: 1. információátadás, 2. értelmezés, 3. traumakezelés, 4. szórakoztatás, 5. részvét felkeltése, és végezetül 6. emlékállítás. Valószínűleg éppen ebben az összetett, többszörös funkcióban keresendő a kifejezésmód évszázadokon átívelő áthagyományozódásának sikeressége is. A verbális és vizuális narratívák különválasztása csupán az ismertetés és az elemzés könnyebbé tételének érdekében történt; a valóságban az elbeszéléseknek ez a két formája szorosan összekapcsolódik, mondhatjuk, egymástól elválaszthatatlan. A képek ugyanis nem közvetlenül mesélnek, hanem mindig valamilyen szövegre utalnak, amelyek lehetnek írottak (sajtócikk) vagy szóbeliek (kollektív emlékezet). A vizsgált esetekben a bemutatásra kerülő képek mindig valamilyen 151
