Századok – 2022
2022 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Bodovics Éva: Az 1878-as miskolci árvíz társadalom- és gazdaságtörténeti nézőpontból
BODOVICS ÉVA Az eltérés a korábbi és a későbbi évekhez képest szignifikánsnak mutatkozik. A csapadékmennyiség eloszlását illetően pedig azt láthattuk, hogy a kérdéses időszakban, azaz 1874 és 1885 között az elvárásnak megfelelően sok csapadék hullott májusban és júniusban, de magas értéket mutatott még a többi nyári és az összes őszi hónap is. Tehát ezekben az években — átlagban — a csapadékos nyarakat esőben bővelkedő ősz követte. Mind a jelentősen megemelkedett csapadékmennyiség, mind pedig a több hónapon keresztül elhúzódó csapadékos időjárás fokozhatta az árvizek gyakoriságát és súlyosságuk mértékét. A sok eső miatt nemcsak a folyók vízhozama növekedett, hanem egy bizonyos idő után a talaj sem volt képes több csapadékot elszívni, a talajvíz szintje megemelkedett, belvíz alakult ki. Az évszázados adatsoraink pedig azt mutatták, hogy a csapadékos éveknek ez a sorozata rendkívülinek mondható, mindazonáltal helyi szinten — mint ahogyan azt Budapest és Eger példája mutatja - nem feltétlenül jelentkezett ugyanolyan hosszú ideig és azonos intenzitással. Ami pedig a hőmérsékletet illeti, az adatok arra utalnak, hogy az átlagnál melegebbnek számító 1860-as évek után az 1870-es éveket — a kimagaslóan meleg 1872. évet kivéve - hűvösebb időjárás jellemezte. Az éves átlaghőmérséklet előbb fokozatosan, majd 1875 után látványosan is lecsökkent, s az azt követő hat évben háromszor is mélypontot ért el. Az évszakok szerinti vizsgálat azt is megmutatta, hogy ezen időszak alatt a nyarak és a telek a korábbi évekhez képest hűvösebbek voltak, míg a tavasz és az ősz esetében kevés eltérés mutatkozott. A megfigyelt éghajlati anomáliák hátterében megbúvó okok kiderítésére folytatott kutatásunk arra a felismerésre vezetett, hogy a magyarországi jelenségek nem egyedülállóak, hanem Európa számos országában hasonló súlyos árvizek történtek, következésképpen mindenképpen kontinentális vagy akár globális éghajlati anomáliákról beszélhetünk. A kutatásunkkal párhuzamosan zajló nemzetközi klimatológiai vizsgálódások alapján egyre határozottabban állíthatjuk, hogy az 1870-es évek magyarországi árvizei az 1877-1878-as rendkívül erős El Nino, pontosabban az El Nino — Déli Oszcilláció (El Nino — Southern Oscillation, röviden ENSO)13 néven ismert jelenség távoli következményeinek tekinthetők. A tudósok ugyanis úgy vélik, hogy ez nem csupán a déli féltekén éreztetheti hatását, ahol megjelenik, hanem Eszak-Amerikában, sőt Európában is. Hogy 13 Az ENSO lényegében a déli féltekén tapasztalható, a légköri folyamatok és az ezekkel szoros öszszefüggésben mozgó tengeráramlások kapcsolatában mutatkozó állandó ingadozás. A tengervíz felszíni hőmérsékletének és a légnyomásnak az emelkedésével induló El Nino szakaszt, amely néhány hónaptól több évig is terjedhet, egy hideg szakasz, a La Nina követi, amikor a tengervíz lehűl, a légnyomás pedig csökken, s visszaáll a semleges állapot. Majd 2-7 év múlva az egész kezdődik elölről. A problémát az okozza, hogy a vízfelszín hőmérsékletének és a légnyomásnak a megváltozásával megváltoznak az uralkodó szélirányok is: a csapadék nem ott hullik, ahol esnie kellene. 143
