Századok – 2022
2022 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Frank Tibor: Szalonvilág. A polgári érintkezés modernizálódása a 19. században (Pók Attila)
TÖRTÉNETI IRODALOM Frank Tibor szerint egyénisége és művészete, virtuozitása zenei hidat épített az arisztokrácia és a polgárság között, elősegítette a szalonkultúra virágzását. Ennek ellenére, mutatja ki az árnyalt elemzés, Liszt nagyon kritikusan írt a szalonokról, amelyek szerinte inkább a „behízelgő középszerűséget” (135.) támogatták az igazi tehetségek helyett. Kirítt a szalonok közül a Nemzeti Szalon tudatos politikai szerepvállalása, Császtvay Tündének a kötetben idézett értékelése szerint „az idelátogatók éveken keresztül hittek benne, hogy a szalonban valami nagy nemzeti ügynek a részesei lehetnek. Hitték, hogy a szalon lassanként az országnak azt a vezető elitjét gyűjti egybe, amelyre - a nem túl távoli jövőben - rá lehet bízni az ország politikai, de főként művészeti-kulturális, valamint morális, ízlés- és mentalitásbeli vezetését”. (137.) A polgárosodás tendenciáit mutatta a Wohl lányok irodalmi szalonja, ahol a kikeresztelkedett asszimiláns zsidó család vendégeként megfordult Haynald Lajos kalocsai érsek, Trefort Ágoston vagy az első magyar zsidó akadémikus, Ballagi Mór nyelvész, szótáríró, és a háziaszszony emlékkönyvébe Arany János is írt verset. Az említésnél többet érdemelt volna a Polányi Károly és Mihály édesanyja, „Cecil mama” körül működött szalon, amely a „második magyar reformnemzedék” találkozóhelyeként vált híressé. Kevésbé ismert Hubay Jenő hegedűművész és felesége, Czebrián Róza 1930-as években működtetett szalonja, amely a politikai és művészeti elit találkozóhelye volt, még Horthy Miklós is ellátogatott ide. Az új idők szelét jelezte, hogy nem egy gazdag mecénás, hanem egy híres zenész látta vendégül az arisztokratákat, nagypolgárokat, diplomatákat. Betekintést kapunk a Bartók Béla által látogatott szalonokba, így a Gellért-hegyi Lukács-ház zenei életébe is. Lukács György édesapja, József, aki 1893-ban nemességet kapott, házának sok vendégét, így például Fejér Lipót matematikust vagy Osvát Ernőt, a Nyugat szerkesztőjét is támogatta. Gruber Henrikné - aki 1910-ben a 20 évvel fiatalabb Kodály Zoltán felesége lett - szalonja már a két világháború közötti időszakon is túlmutat. A pénzarisztokrácia kastélyaiban és városi palotáiban zajló kulturális súlyú szalonok közül kiemelkedett Kornfeld báróék otthona. Széchenyi Ágnes Frank Tibor által idézett szép megfogalmazásában: „Kornfeld Móric [...] nagyszerű példa, miként ismeri fel egy gazdasági, közéleti szereplő, hogy a vagyon mások iránti felelősséget jelent, s kötelezettséget vállal, hogy abból másoknak is segítsen [...]. A mecénás Kornfeld Móric minta lehet az újjászülető magyar kapitalizmusban.” (154.) Egy rövid kitekintés (szellemes címe: Zárójel) a szalonkultúra európai jellegét hangsúlyozza, majd két fejezet a szalonélet nélkülözhetetlen kellékeit, a zongorát és a névjegyeket vizsgálja. A zárófejezet a belátó realizmus és az értékfeltáró nosztalgia sajátos keveréke. Áttekinti az 1950-es éveket is túlélő, zeneközpontú társasági élet néhány már-már legendássá vált központját, így például a Grexa Gyula által szervezett hanglemezbemutatókat vagy az egyszoba-konyhás lakásban az egykori munkácsi földbirtokos, Petri Galla Pál által működtetett „szalont”. Frank Tibor újkori egyetemes történetként határozza meg kutatási területét. Korábbi munkássága és ez a könyv is tanúsítja, hogy azt a szerencsére egyre több kolléga által gyakorolt szemléletet képviseli, amely csak Európa történeti modelljébe helyezve tudja értelmezni nemzeti történelmünket. Recenzeált könyvében sokoldalú, színes művelődés- és társadalomtörténeti elemzést adott, mely érdemi hozzájárulás legalább három témakör kutatásához: a magyar elitek alkalmazkodási képességéhez, túlélési stratégiáihoz az európai eliten belül, a nőtörténethez és mindezek révén a magyar művelődés európai helyéhez. Kötete olyan tükör, amelyben mindig látszik a bemutatott téma tágabb összefüggésrendszere. Tanulságos olvasmány egy olyan korban, amely egyre kevesebb figyelmet fordít az érintkezéskultúra méltóságára. A kultúra könnyebb hozzáférhetősége nem hozta magával a kulturáltabb magatartásformákat, ezért osztja a recenzens azt a távolságtartással vegyes nosztalgiát, amellyel a szerző a 19. század világára tekint vissza. Pók Attila 1267
