Századok – 2022
2022 / 5. szám - E SZÁMUNK MUNKATÁRSAI
FELHÍVÁS DOKTORANDUSZOKNAK RECENZIÓ KÉSZÍTÉSÉRE Lapunk felhívással fordul a magyarországi és határon túli doktoranduszokhoz. Olyan recenziókat várunk, amelyek a közelmúltban (2021-ben, 2022-ben) Magyarországon vagy külföldön megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó, magyar vonatkozású történelmi tárgyú szakmunkák (elsősorban monográfiák, forráskiadványok és tematikus tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak. Az írások elkészítésekor a szerzők legyenek tekintettel a következőkre: a recenziók lábjegyzeteket nem tartalmazhatnak, maximális terjedelmük szóközökkel együtt 12 ezer leütés. A választott kötetről nem tartalmi kivonatokat vagy ismertetéseket várunk: a benyújtott szövegnek kritikus módon kell értékelnie a recenzeált munkát. A szerzőnek egyértelműen ki kell fejeznie egyetértését vagy ellenvéleményét a szöveg főbb megállapításaira, módszertani elveire, felépítésére, illetve a felhasznált szakirodalomra és a forrásbázisra vonatkozóan. Világossá kell válnia annak, hogy az elemzett munka mennyiben javította/befolyásolta tárgyának jobb megértését, miben hozott újat az eddigi ismeretekhez képest. A benyújtott munkák közléséről minden esetben szerkesztőségünk dönt. Az elbírálás során a szöveg minőségét és nyelvi szabatosságát is meghatározó tényezőnek tekintjük. E felhívással a lap szeretne publikálási lehetőséget nyújtani a pályájukat kezdő fiatal kutatóknak, egyúttal hozzá kíván járulni a felgyorsuló (hazai és nemzetközi) szakkönyvkiadás minél hatékonyabb hazai recepciójához is. Az elkészült recenziókat folyamatosan várja a Századok recenziós rovatának két szakszerkesztője: Bácsatyai Dániel ( daniel.bacsatyai@gmail.com ) és Bartha Ákos ( bartha.akos@abtk.hu ).