Századok – 2021
2021 / 6. szám - NÉZŐPONT - Gyáni Gábor: Mi fán terem a marxista történetírás?
NÉZŐPONT Gyám Gábor MI FÁN TEREM A MARXISTA TÖRTÉNETÍRÁS? Jó ideje foglalkoztat a címben feltett kérdés, és nem is csak azóta, hogy a „neomarxizmus” lelkes hazai képviselője szememre vetette, miszerint tagadom (ahogy ő nevezi),1 de legalábbis relativizálom egyes Kádár-kori vezető magyar történészek szerinte vitathatatlan marxista beállítottságát.2 Ettől függetlenül is mindig kérdés volt számomra, hogy vajon mitől volt marxista egy szaktudós az 1989 előtti időkben, és egyáltalán, melyek a szaktudomány marxista minősítésének a főbb kritériumai? 1 Krausz Tamás: A meg nem értett Gyáni Gábor. Eszmélet 24. (2012) 3. sz. 194. 2 Uő: A magyar történetírás és a marxizmus. Megjegyzések a „kelet-európaiság” problémájához. Eszmélet 24. (2012) 2. sz. 190-191. Az itt érintett két történész Ránki György és Szűcs Jenő a maguk Kádár-kori műveivel. 3 Egy jellemző példa a bőségesen kínálkozók közül: Gulyás László: Nemzeti identitás versus bolsevikok. Magyar Nemzet, 2020. február 18. ( https://bit.ly/3kxlAwi , letöltés 2021. aug. 30.) 4 Vö. „Én ezekben az [1970-es] években nem Elekes [Lajos] személyéhez voltam hű, hanem a marxizmushoz. [...] A hűség nem személynek, hanem a személyek által megtestesített marxista álláspontnak szólt [...]. Önmagában az nem véletlen, hogy Elekes vállalt és támogatott engem, akiben a - hozzá hasonlóan gondolkodó ortodox - marxistát láthatta meg, egy darabig korántsem alap nélkül.” Kristó Gyula: Érték és értelem. Önéletírás korrajzzal. Szeged 2016. 91. 5 Vö. „Szűcs tehát e ponton azon munkálkodott, hogy a marxista eszmeiség ne szenvedjen csorbát a történeti anyaggal való egyedi szembesülés esetén.” Vagy: „Szűcs tehát egy következetes és egységes marxista fogalomrendszer érvényesüléséért szállt síkra.” Kristó Gyula: A magyar nemzet születése. Bp. 1998. 26. Mintha Szűcs konstruktivista nemzetfogalma valamiféle marxista találmány lett volna, amit azonban semmi sem támaszt alá. Ebbéli bizonytalanságomat tovább erősíti a mai történelempolitika, amely szinte korlátlanná teszi a marxista (kommunista) jelző használatát olyan történészekkel (és a nézeteikkel) szemben, akik (és amelyek) nem felelnek meg bizonyos mai elvárásoknak.3 Ennek során olyan történész platformokat is rendre kipellengéreznek, mint amilyen például a hun—magyar rokonság elvetése és vele a finn-ugor nyelvrokonság elismerése, vagy az, hogy nem a szabadkőművesség számláját terheli Trianon bekövetkezte — hogy csak néhányat emeljek ki ezek közül az újabb, az elmúlt évtizedben teret nyert „vitakérdések” közül. Minden számukra elfogadhatatlan történészi álláspont az átkos kommunista múlt szellemi hagyatékát képviseli, amely a marxista-leninista történetszemlélet számlájára írandó. Ha ez mind igaz lenne, mit kezdhetünk akkor azzal, hogy a valamikor még szilárdan marxista vagy legalábbis annak a szellemében alkotó középkortörténész,4 amikor a rendszerváltás után már egészen másfelé tájékozódott, úgy és azzal akarta az ekkor már egy évtizede halott vitapartnere (Szűcs Jenő) rossz hírét kelteni, hogy egyszerűen lemarxistázta őt?5 1311 SZÁZADOK 155. (2021) 6. SZÁM
