Századok – 2021
2021 / 5. szám - MAGYAR LEGITIMIZMUS – HABSBURG SZEREPFELFOGÁS - Tóth Imre: IV. Károly visszatérései és az osztrák–magyar határkérdés ügye
IV. KÁROLY VISSZATÉRÉSEI ÉS AZ OSZTRÁK-MAGYAR HATÁRKÉRDÉS ÜGYE a következménye volt, hogy a radikális magyar kalandorok katonai alakulatokba szerveződtek, megragadták a hatalmat, és Budapesten politikai, Szombathely környékén pedig katonai erőközpontot hoztak létre. Seitz szerint a győztesek kötelessége lenne érvényt szerezni a békék előírásainak, és biztosítani Ausztriát minden lehetséges magyar támadással szemben, mivel ők tették eszköztelenné, így kiszolgáltatottá Ausztriát.12 12 Az Osztrák Nemzetgyűlés 31. ülése, 1921. ápr. 1. Stenographische Protokolle über die Sitzugen der Provisorischen Nationalversammlung für Deutschösterreichs 1918 und 1919. (Sten. Prot) III. Session 10.11.1920-20.11.1923. Bd. 1. Wien 1919. 1248-1251. 13 Uo. 1254. A Mayr-kabinet természetesen ugyanúgy követelte a szövetséges hatalmaktól Trianon ratifikációját és Burgenland átadását, illetve a magyar katonai erők létszámának lecsökkentését, mint az ellenzék, de mindezt jóval visszafogottabb hangnemben tette. A háttérben folyt ugyanis az egyezkedés a magyar és az osztrák kormány között Burgenlandról, és már a puccs előtt is nyilvánvaló volt, hogy a kancellárnak kettős szerepet kell játszania: miközben nem volt szabad kockára tennie a Magyarországhoz fűződő kapcsolatait, el kellett kerülnie azt is, hogy a Burgenlandra irányuló kompromisszumkeresés miatt nagynémet és szociáldemokrata kritikusai árulással vádolják. Károly feltűnése a színen csak tovább rontott a helyzetén. Hiába játszotta el Horthy kormányzó a „haza megmentőjének“ szerepét, és lépett fel az exuralkodóval szemben, a Budapesttel történő egyezkedés és kontaktus az addiginál is kínosabbá vált a keresztényszocialisták számára, akiket - ha a tárgyalások kitudódnak- azonnal a „reakció” gyanújába lehetett volna keverni odahaza. A kormány így nem nagyon tehetett egyebet, mint hogy a nyilvánosság előtt elfogadta, sőt magáénak ismerte el a szociáldemokraták által előterjesztett javaslatokat.13 A Habsburg-kérdés azonban egyben európai ügy is volt, melyre nagyobb figyelem összpontosult, mint Nyugat-Magyarország problémájára. A magyar legitimisták akcionizmusa pedig elég hivatkozási alap volt ahhoz, hogy Magyarországot a nemzetközi rendezés és a békefolyamat gátjaként tüntessék fel. Bécs ezt az okfejtést diplomáciai csatornáin keresztül el is juttatta a győztes nagyhatalmak képviselőihez és felvette azok közé az érvek közé, melyekkel a győztesek nyugat-magyarországi katonai jelenlétének szükségességét próbálta meg igazolni. Nem sokkal a válságot követően, 1921. április 19-én az osztrák kormány párizsi képviselője, Johann Eichhoff jegyzéket nyújtott át a Nagykövetek Tanácsának, melyben kérte, hogy Felső- Sziléziából irányítsanak át csapatokat a vitatott státuszú Nyugat-Magyarországra. Legfőbb indoka az volt, hogy a térséget monarchista csoportok tartják a kezükben azzal a céllal, hogy Ausztriát elzárják a neki ítélt területektől. A hadsereg átvezényléséből végül nem lett semmi. Az osztrák sürgetésre érdemben a párizsi brit delegáció válaszolt, a Nagykövetek Tanácsának címezve válaszát úgy, hogy abból 944
