Századok – 2021
2021 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Berekméri Árpád Róbert – Nemes Gyula: „Becsülettel viselje!” Maros-Torda vármegye vitézeinek albuma (1940–1944) (Sárándi Tamás)
TÖRTÉNETI IRODALOM ségi egyháztól, illetve nemzetiségi egyéntől elvett föld is. Ennek nyomatékosítása azért lett volna fontos, mert 1940-et követően az észak-erdélyi társadalomban a telekadományozás folyamata másképp csapódott le, mint a trianoni területeken. Az a tény ugyanis, hogy a magyar állam egy általa hátrányosan megkülönböztetett - „zsidó” vagy nemzetiségi - csoporttól a magántulajdon figyelmen kívül hagyásával földet sajátít ki és egy általa favorizált csoportnak juttat, a folyamatot összevethetővé teszi az 1921-es román földreformmal, az ennek nyomán meginduló telepítésekkel. Amellett, hogy a telekadományozások újabb társadalmi feszültségek forrásává váltak, a jelenség a magyar állam helyi birtokpolitikájának alapját, a román földreform felülvizsgálatának ideológiáját kérdőjelezi meg. Ezt ugyanis azzal indokolták, hogy a román földreform célja nem a társadalmi szükséglet kielégítése, hanem bizonyos csoportok favorizálása volt. Mindez így együtt rávilágít arra, hogy a birtokpolitika minden korszakban a nemzetállam-építés egyik hatékony eszköze a saját etnikai csoport favorizálása érdekében. A Vitézi Rendnek a visszacsatolt területeken játszott társadalmi szerepét illetően fontos adalékokkal szolgál a kötet, hangsúlyozva a cím megszerzésével együtt járó társadalmi rangemelkedést, a telek nélkül is járó gazdasági előnyöket, például az állatjuttatást vagy az eszközbeszerzést. Ugyancsak a könyv újdonságai közé tartozik, hogy kimutatja, a címet második világháborús érdemekért is meg lehetett kapni, és ezt a szerzők konkrét esetekkel bizonyítják is. A munka ugyanakkor inkább a rend társadalmi szervezeti jellegét hangsúlyozza, s elhanyagolja a félkatonai vonatkozásokat. A szerzők tényszerűen említést tesznek a vitézektől elvárt úgynevezett nemzetvédelmi szolgálatról, de megelégszenek azzal, hogy ez csak propagandacélokat szolgált, és nem volt jelentősége. A megállapítás feltehetőleg igaz abban a tekintetben, hogy a hasonló ténykedések nem voltak hatékonyak. Nemzetvédelmi szolgálaton a vitézek azon feladatát értették, hogy figyelemmel kísérik környezetük történéseit, jelzik a hatóságoknak a politikailag megbízhatatlanokat, rémhírterjesztőket, bujtogatókat, akik „különösen” a nemzetiségi lakosság soraiban fordulhattak elő. Minderről jelentést kellett tenniük a csendőri szerveknek. Egy névtelen feljelentés vagy egyéni bosszú - főleg, ha az egy vitéztől származott - elégséges lehetett, hogy a nemzetiségi lakost meghurcolják, internálják vagy akár elrendeljék az országból történő kiutasítását. Ezen megfigyelések nem voltak alaposak, s inkább csak a meglévő személyi konfliktusokat mélyítették, illetve társadalmi feszültségeket generáltak vagy erősítettek fel, a társadalmi feszültségek gerjesztésére, a vitézi címből fakadó tekintéllyel való visszaélésre azonban alkalmasak voltak. Azzal, hogy elmaradt ezen tényezők hangsúlyozása, továbbra is nehéz megérteni, hogy a román történetírásban — és részben a román közvéleményben is — miért annyira negatív az 1940—1944 közötti időszak megítélése, és miért tekintenek a „vitézekre” terrorista csoportosulásként. Összegezve: a kötetet fontos és jelentős szakmai munkaként tarthatjuk számon, ugyanis hozzájárul a Horthy-korszak, szűkebben a ’kis magyar világ’ időszakának jobb megismeréséhez. Árnyaltabb bemutatásához azonban sajnos nem igazán. Sárándi Tamás 909
