Századok – 2021
2021 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Nagy Mihály Zoltán – Denisa Bodeanu: (Le)hallgatásra ítélve. Márton Áron püspök lehallgatási jegyzőkönyvei (1957–1960) (Lőrincz Lili)
TÖRTÉNETI IRODALOM ken, ám megjegyzem, hogy a jelentések sűrűsödésével ritkulnak a kontextusteremtő, értelmező kommentárok. A válogatás kezdeti dátumát a kötetben is megindokolják: 1957-ből maradtak fent ugyanis az első lehallgatási jegyzőkönyvek. A záró dátumot ellenben egyetlen megjegyzésben sem magyarázzák a szerzők. Habár az 1960-as év több szempontból is természetes korszakhatárként értelmezhető (XXIII. János pápa új egyházpolitikája miatt), úgy vélem, egy erre vonatkozó magyarázat hasznos lett volna. Főként, ha a munkát egy tervezett háromkötetes forrásgyűjtemény első kiadványának szánják. így a kötet leginkább a lehallgatási jegyzőkönyvek feldolgozásának első lépéseként értelmezhető, hiszen a letartóztatás utáni házi őrizetről, illetve az ezt követő évek lehallgatási jegyzékeiről nem tudunk meg semmit - annak dacára, hogy a püspök halálig tartó megfigyelése hangsúlyozott tény. Az iratokat időrendben, szöveghű másolatban, a mai helyesírási szabályok szerint közölték a szerzők, jelzés nélkül javítva a fordításból és/vagy figyelmetlenségből eredő helyesírási, illetve gépelési hibákat, helytelen személy- és helységneveket. A beszélgetések többségükben magyar nyelven zajlottak, ezeket fordították le román nyelvre. Azokat, amelyeknek a magyar eredetije nem maradt fent, a szerkesztők magyar fordításban közölték, az iratokat szerkesztett címmel látták el, feltüntetve a beszélgetésben részt vevő személyek nevét és tisztségét, a beszélgetések főbb témáit és időpontját. A kontextualizálás azonban ennyiben maradt. Talán hasznos lett volna, ha az egyes jegyzőkönyveket felvezető tartalmi kivonat esetenként terjedelmesebb, informatívabb. Az eredeti szövegeket valószínűleg a könnyedebb olvashatóság érdekében módosították, ám néhány kósza elütés mégis megakasztja az olvasás ívét, lásd például: „[...] rendelkezésre áll szűk eszköztár” (59.) vagy „A informátor” (120.). A forráskiadvány tartalmát illetően hasznos eligazítást nyújt a jegyzőkönyvek elé beékelt lajstrom, amely tartalmazza a közölt dokumentum számát, dátumát, témáját és oldalszámát. A forrásközlésben való további eligazodást segíti a kötet végén található hely- és személynévmutató, illetve a rövidítések jegyzéke. Ezek segítségével a kiadvány könnyedén használhatóvá válik az érdeklődők számára. Mindazonáltal a válogatás szempontjához nem kapunk semmilyen támpontot, így nem meglepő, hogy a kötet anyaga tartalmi szempontból rendkívül változatos. A közölt források zöme egyházi emberekkel (Gheorghe Petz buteai plébános, Huber József püspöki titkár, Petru Plesca lasi-i ordinárius, Mihai Dámoc moldvai ferences pap, Adorján Károly kanonok, Bikfalvi István püspöki irodaigazgató, Faragó Ferenc kanonok, Ladislau Visan, az Egyházügyi Főosztály központi főfelügyelője stb.) folytatott beszélgetéseket rögzít. A beszélgetésekben érintett témakörök változatosak: képet kapunk a romániai római katolikus egyház problémáiról, az egyház és az állam kapcsolatáról, a gyulafehérvári kántoriskola (Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum) és teológia működési szabályozásáról, a hitoktatás és a vallásgyakorlás korlátozásáról, az egyházi nyugdíj intézet létrehozásának bonyodalmairól, a kollektivizálásnak a társadalmi és vallási életre gyakorolt negatív hatásairól, a papok kinevezéséről és áthelyezéséről. A kötet tényfeltáró jelentősége vitathatatlan, ugyanakkor megéri feltenni a kérdést: milyen értékeket képvisel a csíkszentdomokosi püspök napjainkban, illetve hol válik története örökérvényűvé? Jelenleg is zajló boldoggá avatási processzusának kapcsán így fogalmazott Kovács Gergely egyházjogász, az eljárás posztulátora, jelenleg gyulafehérvári érsek: „Márton Áron ügye nem áll, nem porosodik valamelyik polcon, vagy nem fekszik valamelyik fiók alján.” (https:// bit.ly/3dJRYqW) A püspök személyisége, tettei és az általa képviselt értékek nem veszítettek aktualitásukból, ám a vallási meggyőződésbe ágyazott elméleti, gondolkodói munkát napjainkban egyre inkább szkepticizmus és a polarizáló ítélkezésre való hajlam itatja át. Az ellenállómegalkuvó limitatív párosán túl is tanulságos történet Márton Ároné, aki úgy szabadult a börtönből, hogy egyetlen tálcán kínált kompromisszumot sem kellett elfogadnia. Mindezt jól 681
