Századok – 2021
2021 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Klaus Lohrmann: Die Babenberger und ihre Nachbarn (Csermelyi József)
TÖRTÉNETI IRODALOM Simonnál szereplő nemesi nemzetségekre figyelt fel. Sajnálatos azonban, hogy a szerző Szűcs Jenő megkerülhetetlen és idegen nyelven is hozzáférhető munkáiról, amelyek a magyar nemzettudat genezisét tárgyalják, még csak említést sem tesz. A bevezetés és az összegzés között a mű szerkezete alapvetően időrendben halad, kivéve a bevezetést követő fejezetet, amely a Babenberg tartományok kiforróban lévő egységtudatát és idegen uralomtól való félelmét mutatja be a dinasztia végnapjaiban, azaz a 13. század derekán. A fejezet elhelyezése azonban nem szerencsés, ugyanis olyan információkat közöl, amelynek előzményeit {Privilegium minus, Stájerország Babenberg-uralom alá kerülése) csak a későbbi fejezetekben ismeri meg az olvasó. Kifejezetten furcsán hat, hogy az elbeszélés II. (Harcias) Frigyes herceg (1230-1246) uralkodását is kettévágja: a királyság megalapítását célzó terveiről a könyv elején, a szomszédokkal való kapcsolatáról viszont inkább a könyv végén olvashatunk. A királyságra vonatkozó terveket is célszerűbb lett volna a mű végén bemutatni, nem törve meg azt az ívet, amely az őrgrófságtól a hercegségen át a több tartományból álló uralmi komplexum kialakulásáig terjed. A tartományok az 1240-es években majdnem királysággá álltak össze, amivel kapcsolatban utalnunk kell azokra a centrifugális erőkre, amelyek szétszakítással fenyegették a Babenbergek tartományait: 1237-ben a stájer miniszteriálisok arra kérték a császárt, hogy biztosítson a tartományuknak önállóságot, 1246 után pedig a Babenbergek kihalása miatt egy nagyon fontos összekötő elem, maga a dinasztia dőlt ki a sorból. Az időrendi vizsgálat nagyjából a 970-es években kezdődik, a Keleti Orgrófság felállításával és első őrgrófjával, Burkharddal. A korábbi vélekedésekkel ellentétben a szerző amellett foglal állást, hogy Burkhard teljes egészében II. (Civakodó) Henrik bajor herceg kreatúrája volt; az őrgrófságot nem a császári hatalom hozta létre, és nem azzal a céllal, hogy ellenpólust adjon a nagyhatalmú bajor hercegekkel szemben. A bajor kapcsolatokkal foglalkozó fejezetekben a szerző nyilvánvalóvá teszi, hogy nem tartható az az álláspont, amely szerint 1156-ban Ausztriát társadalmi igény nélkül, pusztán csak azért tették hercegséggé, hogy a rivális Welfekkel szemben korábban bajor herceggé emelt II. (Jasomirgott) Henrik őrgrófot kárpótolják a Bajorországról való lemondás miatt. Az sem állítható ugyanakkor, hogy az őrgrófok lehetőségei 970 és 1156 között folyamatosan csak bővültek volna: I. (Sváb) Ottó (976-982) bajor herceg uralma alatt például jóval nagyobb mozgásterük lehetett, mint a 985-ben visszatérő II. Henrik és azonos nevű fia idején, egészen addig, amíg az utóbbit 1002-ben német királlyá választották, és ezért kevesebb ideje jutott bajor hercegsége irányítására, amelybe idővel a Babenbergeket is bevonta. Érdekes látni, hogy a Babenberg család már ekkor milyen fontos pozíciókat szerzett, és a folyamat miként folytatódott III. Lipót őrgróf idejében, aki előbb feleségül vette V. Henrik király nővérét, majd jelöltté vált az 1125. évi német királyválasztáson. Végül III. Konrád a Babenbergekben találta meg azt a szövetségest, akiket a Welfek helyére lehet állítani Bajorországban. All. században a Száliak Magyarországra irányuló figyelme miatt az őrgrófok magyar kapcsolatai néha alig észrevehetőek, de a 12. század elején már önálló tényezővé váltak, akikkel a magyar királyoknak potenciális ellenségként vagy partnerként, de mindenképpen számolniuk kellett. Az osztrákok, de akár a tőlük délre élő, szintén az egykori bajor érdekszférához tartozó stájerek csoportöntudatának kialakulásában Lohrmann a fokozatosságot hangsúlyozza. A kötet egyik legnagyobb erénye a szerző alapos forrásismerete mellett az a mélyreható elemzés, amely révén szinte pontról pontra követhetjük a Babenberg uralom keleti irányú terjeszkedését a magyarok 955. évi vereségét követő visszaszorulásával párhuzamosan, illetve a 11. század elejétől a Dunától északra, a cseh területek irányába. Természetesen a szerző hangsúlyozza, hogy voltaképp a 12. század végéig mindkét határvidéken jobbára lakatlan területek megszerzéséről és megszervezéséről volt szó, és hasonló folyamatok játszódtak le a szomszédoknál is, a magyaroknál például a gyepűrendszer fokozatos felszámolásával. Fontos megjegyezni, hogy Lohrmann nem csupán eseménytörténettel foglalkozik, hanem társadalom-, mentali660
