Századok – 2021
2021 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Berecz Ágoston: Paraszti nacionalizmus alulnézetből. Románok a dualista Magyarországon
PARASZTI NACIONALIZMUS ALULNÉZETBŐL vizsgálatok éppen a történeti témákat érintő állítólagos népdalszövegeket szűrték ki mint hamisítványokat vagy átköltéseket.14 14 Ovidiu Birka: Istoria folcloristicii románesti. Bucuresti 1974. 95-100., 148-149., 198-200. és 235-236. 15 Balogh Balázs — Fülemile Agnes: Társadalom, tájszerkezet, identitás Kalotaszegen. Fejezetek a regionális csoportképzés történeti folyamatairól. Bp. 2004. 17. 16 Macarie Drâgoi: Ortodocsi si greco-catolici in Transilvania (1867-1916). Convergente si divergente. Cluj-Napoca 2011. Nemzetté válás: mi változott, és mi maradt állandó? A tömegek nemzetiesedése a társadalmi közeg különbségeitől függően az egyes nemzeteknél különböző alakokat ölthetett, de a vizsgált kontextusban a „nemzetébresztők” a román parasztok és környezetük között eleve létező etnikai határok meglétére építettek. Ráadásul ezek a határok a nemzetiesedés folyamán nem is rendeződtek át (kivéve a szórványos asszimilációt). Mivel a „román” és „magyar” kategória kiterjedése (a nemzedékek cseréjét leszámítva) nagyjából ugyanaz maradt a 19. és 20. század folyamán, különösen fontosnak tartom felvázolni, hogy értelmezésem szerint a nemzetiesedés folyamata mit változtatott meg és mit hagyott változatlanul. A nemzeti szempontból meghatározó etnikai határképzési folyamatok megragadására azt a magyar antropológiai hagyományban meghonosodott modellt fogadom el, amely szerint merev határok ott alakultak ki, ahol a vallás és a nyelv egybeesett, amit az egyes kategóriák közti rendi (státusz-) különbségek tovább erősíthettek.15 Ahol ezek a tényezők nem értek egybe, ott a határok kontextusfüggőek és viszonylag átjárhatóak maradtak, mint délen az ortodox románok és szerbek, északon pedig az unitus románok és ruszinok között, vagy akár az ortodox és unitus románok között bárhol, ahol mindkét egyháznak éltek hívei.16 A felekezeti hovatartozás a legtöbbek számára az egyetlen intézményes, jogilag érvényesíthető és ugyanakkor szubjektiven is fontos identitást jelentette, amely túlmutatott a helyi közösségen. Éppen ezért az a tény, hogy a térség vallási közösségei - a római és örmény katolikusok kivételével - liturgiájukban a köznyelvhez többé-kevésbé közelálló nyelvváltozatot használtak, tovább mélyítette az etnikai választóvonalakat. Ráadásul a szóban forgó nyelvek nem rokonai egymásnak és kölcsönösen nem is érthetőek, a legtöbben pedig csak egyiket beszélték jól. Az Erdély-medencében gyakoriak voltak ugyan a felekezetileg-nyelvileg vegyes lakosságú falvak (különösen szász-román viszonylatban), de az egyes csoportok lakóhelye rendszerint ezekben is elkülönült egymástól. Románok és latin rítusú vagy protestáns keresztények csak elvétve házasodtak össze, amint ezt a 550
