Századok – 2021
2021 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Petrás Éva: Álarcok mögött. Nagy Töhötöm életei (Slachta Krisztina)
TÖRTÉNETI IRODALOM Ritka eset, amikor az állambiztonsági jelentések ilyen hosszú időn át és ilyen sokrétűen fennmaradnak egy-egy személyről, és még ritkább, ha hasonlóan nagymértékben állnak rendelkezésre más források is egy adott téma vagy ez esetben egy személy élettörténetének a feltárásához. A források sokfélesége és mennyisége azonban egyrészt szerencse, másrészt nehézség - utóbbival pedig a szerző igen sikeresen tudott megbirkózni. A naplórészletekhez és a Nagyhoz közel állóktól származó idézetekhez hasonlóan jó arányérzékkel adagolja a szerző olvasóinak az állambiztonsági iratokat, jelentéseket, idézeteket, példákat. Az állambiztonsági szervek fennmaradt iratanyagát minden esetben, még akár az intézmény- és szervezettörténeti dokumentumok esetében is különös óvatossággal, az állambiztonsági nyelvezetet ismerve, azt dekódolva kell olvasnunk és értelmeznünk. Azon ügynöki dossziék és jelentések esetében pedig, ahol feltételezhető, hogy maga a jelentéseket készítő személy is konspirál, torzít, szándékoltan és célzottan próbál meg bizonyos információkat tartótisztjein keresztül felsőbb szintekre eljuttatni vagy tartóit manipulálni, még nehezebb dolga van a kutatónak. Petrás Évának sikerült Nagy Töhötöm életútját az egyháztörténet, az emigrációkutatás és a magyar állambiztonság története szintetizáló keretébe ágyazva, az olvasó érdeklődését folyamatosan fenntartva utat vágnia a többségében elsődlegesen általa feltárt forrásokban, és egy logikus felépítésű, jól követhető, egy-egy vezérfonalat követő életrajzot alkotnia egy ellentmondásos és sok arcú személyiségről. Nagy Töhötömöt, a jezsuita szerzetest, szabadkőművest, lelkes fotóst, állambiztonsági besúgót akár a 20. század nagy tragikus hősének is tekinthetjük. A kalandos életút valóban regényes fordulatokban gazdag, miközben a háttérben különféle sorsfordítónak tekinthető erők tevékenykednek. Életének követése közben azonban az is felmerül az olvasóban, hogy a viharos 20. század eseményei közepette maga a főhős is kihívta maga ellen a sorsot, elébe ment a rá váró eseményeknek, sok esetben pedig valóban maga generálta, építette, járta ki élete nagy fordulatait. A Nagy nyughatatlan természetébe bepillantást engedő kötet olvasása közben az az érzésünk támadhat, hogy akkor lett volna igazán tragikus sorsú főhőse saját életének, ha nem történik vele ennyi minden, ha egy békés időszakban egyenesen épülő karriert tudhatott volna magáénak: ha nem szökhet át és közvetíthet a frontvonalak között, sem a valódi, sem pedig a hidegháborúban, ha nem írhat, beszélhet világmegváltó terveiről, ha nem szervezhet, szervezkedhet, konspirálhat, ha nem fonja körül életét a titok és a misztikum, legyen szó a jezsuita rend, a szabadkőművesség vagy akár az állambiztonság titkos és hétköznapi emberek számára elzárt világáról. Lehet, hogy Nagy számára mindezek a terek csak egy-egy színpad díszleteit jelentették élete párhuzamos játékainak kiteljesítéséhez. Nagy életútjának fő visszatérő eleme, ami egyben az olvasót is végigvezeti a kifejezetten olvasmányos életrajzon, az új ügyek iránti lelkesedése, odaadása, valamint mindig elsöprő munkakedve. Élete minden szakaszában óriási lelkesedéssel, ország- és világjobbító szándékkal, sőt egyre inkább már-már világmegváltó tervekkel veti bele magát újabb és újabb életterveinek megvalósításába. Akár az egyházi szolgálatról, akár a KALOT-tal kapcsolatos szervezési kérdésekről, akár a szovjet megszállók és a magyarországi politikai élet, sőt a Vatikán közötti közvetítésről volt szó, akár dél-amerikai tartózkodása idején a nyomornegyedek feltérképezéséről, az életkörülmények jobbítására irányuló tervei, majd pedig a szabadkőművességgel és végül a magyar állambiztonsággal való kapcsolata mögött is mindvégig világjobbító, világmegváltó szándékok vezérelték. Egyre elrugaszkodottabb, már-már megalomán tervei pedig mind ingoványosabb területekre sodorták. A jezsuiták és a szabadkőművesek, az egyház és a kommunizmus kibékítésére irányuló tervei során minden eszköz és módszer elfogadhatóvá válik számára, még akkor is, ha ezeknek az általa magasabb rendűnek ítélt célok elérése érdekében közben az állambiztonság besúgója lesz. Annak ellenére, hogy a szerző vállaltan nem pszichohistóriát szándékozott írni és nem is vállalkozik Nagy Töhötöm pszichológiai (kór?)képének a megrajzolására, mégis megjelenik 449
