Századok – 2021
2021 / 2. szám - VIDÉKI TÁRSADALOM ÉS PERCEPCIÓI A 18-20. SZÁZADBAN - Demeter Gábor - Szilágyi Adrienn - Túri Zoltán: Földminőség, nemesi érdekérvényesítés, jövedelmezőség a Tiszántúl déli részén a 18-19. században
FÖLDMINŐSÉG, NEMESI ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS, JÖVEDELMEZŐSÉG A TISZÁNTÚL DÉLI RÉSZÉN lehetővé. Egy telekre vetítve kifejezetten magas volt a férfiak száma Békéscsabán, Orosházán és Gyulán. Mivel ezek mezővárosok, az itteni munkaerőtöbbletet részben felszívhatta a szekunder és tercier szektor. A falvak közül Öcsöd, Endrőd, Gyoma és (Kun)szentmárton, valamint Elek rendelkezett egy telekre jutó magas férfiszámmal, míg e mutató értéke Dobozon alacsony volt — ám amint azt említettük, itt nem is volt sok szántó. A lakosság egészéhez mérten a 18. század végén kifejezetten magas, 50% körüli volt a felnőtt férfiak aránya Békéscsabán, Endrődön, Gyomán és Vésztőn, valamint Szeghalmon, Füzesgyarmaton és Körösladányban, míg viszonylag alacsony, 25% körüli Mezőberényben, Székudvaron, Békésszentandráson és Eleken (itt az egy házra jutó lélekszám magas volt, az egy házra jutó telekszám kicsi, tehát a demográfiai nyomás valószínűsíthető), továbbá Dobozon (itt már kisebb az egy házra jutó lakosságszám) és az urbanizáltabb települések között Szarvason és Gyulán. Mindezek után nem meglepő, hogy jellegzetes területhasználati típusok is elkülöníthetők a 18. század végén. Míg a térség települései nem mutattak egységes arculatot (3. táblázat), a puszták már inkább (2. táblázat). Szeghalom, Füzesgyarmat, Vésztő és Doboz területét nem is legelők, hanem nedves rétek dominálták — amint írtuk, 1858-ban ezen települések talajai kapták a térségben a legrosszabb besorolást (Vésztő és Füzesgyarmat Vályitól is rossz besorolást kapott). A szintén rossz (homokos) talajú Orosházán viszont a szántó dominált (70%), miként a nála jobb talajú Gyula, Gyoma és Berény esetében is. A hozzájuk hasonló talajú, vízközeli Szeghalom esetében viszont egészen más jellegű területhasználattal találkozunk. Látszik tehát, hogy 1790-ben a terület nagy diverzitása egy a környezeti körülményekhez alkalmazkodó gazdálkodásra utalt, mely a területhasználat mellett a háztartásonkénti telekméret és egy telekre jutó lélekszám településenkénti differenciáival próbált alkalmazkodni a természeti adottságokból következő kihívásokhoz.50 50 A megyének nem minden része volt termékeny. A szeghalmi elöljárók például szántóföldjeikről 1770-ben ezt mondták: „Szántóföldeinknek fele székes [szikes] és vízállásos, terméketlen, amelyeknek sem szárazságban, sem esős időben hasznát nem vehetjük, mert esős időben székes voltuk miatt a vizek által elboríttatnak, szárazságban pedig kiszáradnak, másként is ezeknek némely aljasabb [mélyebb fekvésű] részeit az árvíz el szokta fogni. Egyáltaljában a földeket, ha hasznokat akarjuk venni, ugarozással kelletik élni.” Implom J.: Olvasókönyvi, m. 163. A gyomai határról 1835. november 9-ei levelében pedig ezt írja a nagykuntúrkevei elöljáróság: „ a jobbágyok mostani használatában lévő legelőket rendesen a Körös árjai elöntik, vagy ha az nem történne, a téli havazások és tavaszi és nyári nagy esődzések után azokon vesztegleni szokott, ártalmas vizek annyira elborítják, hogy ezek miá ugyan az egész legelőjüknek igen kevés hasznát vehetik [...] az ilyen vízáradásoktól netalán kimaradandó részecskék mint magasabbacska helyheztetésben lévők többnyire terméketlen vadszikek.” Uo. 179-180. Mindebből egyértelmű, hogy a hozamnövelésnek természetföldrajzi korlátái voltak, melyek a vízszabályozás szükségessége felé mutattak. A gabonatermelés fellendülése elmélyítette a társadalmi differenciálódást, és a sárréti területek egyre nagyobb hátrányba kerültek a vizek szabályozatlansága, az ár- és belvizek miatt. Nem tudtak pl. bekapcsolódni a jobbágyság körében is teret hódító dohánytermesztésbe. 296
