Századok – 2021
2021 / 2. szám - VIDÉKI TÁRSADALOM ÉS PERCEPCIÓI A 18-20. SZÁZADBAN - Tompa László: A szerződéses jobbágyság rendszerének regionális mintázatai. Hat vármegye gyakorlatának összehasonlítása
TOMPA LÁSZLÓ Fejér vármegye — a centrális régió Az újjátelepülő Magyar Királyság központjában elhelyezkedő Fejér egyike volt a visszafoglaló háborúkat leginkább megsínylő térségeknek. Lakosságának nagy része a 17—18. század fordulójára kipusztult vagy elvándorolt, a népesség kontinuitásának a Rákóczi-felkelés és a kuruc szabadságküzdelmek sem tettek jót. A megye hosszú időn keresztül a hadak útjába került, és ezt csupán a 18. század első felére volt képes kiheverni. Ekkorra azonban a középkorban jórészt homogénen magyarnak mondható népessége kiegészült, főként német telepesekkel, akik a háborúk után újjáéledő birtokokra szálltak. A vármegyében az úrbérrendezés idején 74 úrbéres kötöttségű települést írtak össze. A 6950 adózó jobbágy több mint háromnegyede (77%) telkes volt, a zsellérek aránya tehát viszonylag alacsony. A községek átlagos lakosságszáma 93,91, amely ez esetben is széles szóródásban oszlik meg a Kuldóhoz, Sároshoz vagy Válhoz hasonló törpefalvak, illetve Bicske, Csákvár és Mór nagy mezővárosai között. A mért telekátlag, 0,44, a dunántúli átlagtól valamelyest elmarad.21 Az örökös és szabadmenetelű jobbágyok aránya itt már nem állapítható meg olyan egyértelműen, mint Abaúj esetében, mivel az úrbéri tabella margóin nem minden esetben maradtak fenn a jelzések, mégis szembeötlő, hogy a hozzáférhető adatok alapján „vegyes” jogállású helység csak kevés akadt: a lakosok általában vagy teljes egészében örökösnek, vagy egészen szabadmenetelűnek mondták magukat. Többségben a teljesen szabadmenetelűek voltak (65%).22 21 Vö. Az úrbéres birtokviszonyok i. m. 102. 22 Vö. Uo. 104., meg kell jegyezni azonban, hogy a gyűjtéssel ellentétben én személyenként, nem pedig településenként számoltam át a jobbágyokat, így az arányok is eltérnek némiképp az 1970-es Fejér vármegyei analízistől. 23 A képet kissé torzítja, hogy - a fentebb ismertetett szabályt követve - a magánbirtokosok örököseit is „vegyes” birtoklásként könyveltem el. Gróf Esterházy Miklós örökösei például hat falut is bírtak, így az Esterházy család jelenléte az ismertetett számadatok tükrözte aránynál mindenképpen hangsúlyosabb. A megye birtokosait tekintve a magánföldesúri (nagy)birtok primátusa figyelhető meg. Az összes település 47%-a volt egyes uraságok kezén, közöttük legtöbb a gróf Zichy család birtoka volt, de az Esterházy és a Batthyány grófok is számos faluval rendelkeztek. Az egyházi birtoklás az összes község 15%-ára terjedt ki: ez 11 falut jelentett, melyből nyolcat a komáromi jezsuita kollégium bírt. A szigorú értelemben vett családi,23 városi és kamarabirtokok teljes mértékben hiányoztak, a vegyes kategóriába 38% (28 település) esett, melynek túlnyomó többségén 3-4 birtokos osztozott. A vármegye települései közül 8% tekinthető egyértelműen urbarialistának (hat település), 36% ususosnak (27 falu), 7% pedig vegyes adózásúnak. A fennmaradó jelentős hányad a contractualistáké, így tehát a tisztán szerződéses alapon 273
