Századok – 2021
2021 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ovidiu-Victor Olar: La Boutique de Théophile. Les relations du patriarche de Constantinople Kyrillos Loukaris (1570–1638) avec la Réforme (Nagy Levente)
TÖRTÉNETI IRODALOM köti össze. Jómagam korábban felvetettem, hogy a levél egyes részeit a híres hamisító Kemény József átírta, mivel ezek nem illeszthetők be ellentmondásmentesen a 17. század elejének kontextusába. A gyanút megerősíti, hogy a levélnek nincs meg az eredetije, csupán azt a példányát ismerjük, melyet Kemény másolt le egy ma már szintén nem létező gyűjteményből. Olar jelzi ugyan, hogy a levél hitelességével kapcsolatban kétségek merültek fel, de a kérdés részletezésébe nem megy bele. Annyi azonban kétségtelen, hogy a hitelesség kérdése csak további kutatások révén tisztázható. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a levélben lévő ellentmondások magyarázhatóak akár Lukarisz alakoskodásaival is. Olar is ezt sugallja azzal, hogy részletesen bemutatja Lukarisz mesterkedéseit, és sokszor saját elveinek is ellentmondó viselkedését. így például a pátriárka az 1625-ben a római görög kollégiumból Konstantinápolyba érkező Canachio Rossival éveken keresztül elhitette, hogy kész elfogadni az uniót Rómával. 1627 őszén, amikor kiderült, hogy a pátriárka becsapta Rossit, a Hitterjesztés Kongregációja totális háborút indított Lukarisz ellen. A francia követet, Philippe Harlay-t, Césy grófját is mozgósították, akinek az lett volna a feladata, hogy diszkreditálja Lukariszt a szerájban és rávegye a szultánt, hogy zárassa be Lukarisz nyomdáját. VIII. Orbán pápa legbefolyásosabb bíborosai (Bandini, Barberini, Millini, Ludovisi, Magalotti) 1627. november 3-ai összejövetelükön elhatározták, hogy kiadnak egy új görög nyelvű katolikus katekizmust, és széltében-hosszában hirdetik majd, hogy Lukarisz eretnek kálvinista. Miután Lukarisz latinul és görögül is kiadta kálvinista hitvallását, a lembergi ruszinok azt kérték tőle, hogy írja meg nekik: valóban kálvinistává lett-e? íme néhány részlet Lukarisz válaszából (1634. december 4.), melyet Olar részletesen elemez könyvében: „mi mindig állhatatosan megtartottuk a Keleti Egyház ortodox hitét”, „ellenségeink azzal vádolnak, hogy kálvinistává és eretnekké lettünk, de ezzel csak saját álnokságukat és rosszakaratukat akarják leplezni [mivel ezzel a kijelentésükkel] Isten és az igazság ellen beszélnek”, „minden eretnekségnek [értsd a kálvinizmusnak is] ellenálltunk”. A pátriárka mindezt azután írta a lembergi ruszinoknak, hogy néhány hónappal korábban (1634. március 15.) Tenedosz szigetéről (ahol épp száműzetését töltötte) a következőket közölte Antoine Lèger-vel: „ha meghalok, ortodox katolikusként, a mi Urunk Jézus Krisztus hitében és az evangélikus tanításban halok meg, mely hit a Confessio Belgica, az én, valamint a többi evangélikus egyház hitvallásával egyezik; irtózom a pápisták tévedéseitől és a görögök babonáitól, osztom és támogatom a legkitűnőbb tudós, Kálvin János és az őt követők tanait.” (235-236.) Ki volt tehát Lukarisz: „Próteusz, Nikodémus, elvtelen balkáni fanarióta?”, teszi fel a kérdést könyve végén mindezek után Ovidiu-Victor Olar. Némi „kultúrfölényes pozícióból” már a pátriárka nyugat-európai kortársai (Dániel Tilenus, Hugo Grotius) is egyértelmű igennel válaszoltak erre a kérdésre. Olar azonban felhívja a figyelmet a Lukarisz sorsában rejlő tragikumra is. Azaz arra a kétségbeesett harcra, mellyel a kálvinista és a katolikus kihívásra válaszul a pátriárka úgy próbált meg reformokat bevezetni a keleti egyházban, hogy közben annak identitását is megőrizze. A bemutatott kötet a magyar olvasók számára különösen Lukarisz és Bethlen Gábor levelezésének megismerése, valamint a pátriárka európai értelmiségiekkel (Justus Lipsius, Andreas Rivetus, Hugo Grotius stb.) való kapcsolata miatt fontos, akik szorosan kötődtek 17. század eleji jelentős erdélyi és magyarországi személyiségekhez. Ovidiu-Victor Olar monográfiája nagyszerű kiindulópont lehet a téma kutatásához a magyar szakemberek számára is. Nagy Levente 208
