Századok – 2021
2021 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Lovra Éva: Városok az Osztrák–Magyar Monarchiában. Városszövet- és várostipológia, 1867–1918 (Székely Tamás)
TÖRTÉNETI IRODALOM Lovra Eva VÁROSOK AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIÁBAN Városszövet- és várostipológia, 1867-1918 Tere, Bp. 2019. 240 oldal Lovra Éva, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának adjunktusa szakmáját tekintve építész- és településmérnök. Kutatási területe azonban számos olyan témára kiterjed, amely méltán tarthat számot a történészek érdeklődésére is. A vajdasági származású urbanista ugyanis a városmorfológia, mikro-urbanizmus, várostervezés-elmélet, tipo-morfológia, valamint a városi örökség meghatározása, értékelése és védelme mellett előszeretettel foglalkozik történeti aspektusokban is bővelkedő kutatási témákkal. Ilyen például a művészet-, építészet- és várostervezés-elmélet (szocialista modernizmus) a második világháború utáni Jugoszláviában, valamint a művészetelméleti, építészeti és városépítészeti kapcsolatok és kölcsönhatások kérdésköre 1867 és 1918 között Közép-Európában. Ez utóbbi témában végzett kutatásainak eredménye a most ismertetett kötet. A szerző kezdetben talán nem is sejtette, hogy a magától értetődő gazdaság- és társadalomtörténeti aspektusok mellett politika- és eszmetörténeti szempontból is mennyire kemény fába vágta a fejszéjét. A városiasodás és városfejlődés kérdése ugyanis a dualizmus kori Magyarországon a modernizáció mellett szorosan összekapcsolódott a nemzetállam-építés, valamint a hatalompolitika és a közigazgatás problematikájával. Nem véletlen, hogy Beksics Gusztáv (1846-1906), a korszak egyik legjelentősebb ideológusa nemzetállami víziójában kulcsszerepet tulajdonított a városoknak. Magyarosodás és magyarosítás, különös tekintettel városainkra című 1883-as munkájában is azt hangoztatta, hogy Európában a városoknak történetileg igazolt kultúrahordozó küldetése és ebből fakadó asszimiláló ereje van. Beksicsnek nagy szívfájdalma volt a magyar településszerkezet állítólagos deformáltsága és történeti elmaradottsága a nyugat-európai városokkal szemben. A sok tekintetben Grünwald Béla (1839-1891) nézeteit tükröző közigazgatási elképzeléseiben ő is jelentős szerepet szánt a városoknak. Végső soron Beksics - és a korabeli magyar elit döntő része is - egy olyan „modern” Magyarországot vizionált, amely a „régivel” ellentétben már elsősorban nem a megyékre, hanem a városokra alapozza saját területi-társadalmi szerkezetét és identitását. Ahogy Közigazgatásunk reformja és nemzeti politikánk című 189 Tes munkájában Beksics megfogalmazta: „A domináns szempont és állandó követendő irány az, hogy városainknak minél inkább megkönnyíttessék az önálló törvényhatósággal való átalakulás. [...] Megye és város összeférhetetlenek. Az a község, mely a területi önkormányzatba van olvasztva, nem lehet város.” Vajon valóban deformált és elmaradott volt a magyar városszerkezet a 19. század végén a nyugat-európai viszonyokhoz képest? Egyáltalán érdemes a nyugati példákhoz mérni a magyar városokat, vagy inkább Közép-Európára, mint sajátos jegyekkel bíró földrajzi-történeti régióra kellene alapozni az összehasonlító várostörténeti kutatásokat? Lovra Éva ez utóbbi mellett tört lándzsát, amikor a Habsburg Birodalmat, azon belül is az Osztrák-Magyar Monarchia korát választotta vizsgálódásai terepének. Ahogy a könyv egyik előszavában a Széchenyi-díjas építészmérnök Meggyesi Tamás utalt is rá, ez a korszak a „városfejlődés különös, kegyelmi állapotát képviseli”. (7.) Lovra kutatásai során a kettős Monarchia jelentősebb városainak települési szövettanát, azaz a városok fizikai jellegzetességeit, épített környezetét és szerkezetét alkotó elemeket, illetve azok hierarchiáját vizsgálta (városmorfológia), és ezek alapján készítette el saját tipológiáját. A szerző mindenekelőtt azt a sajátos arculatot kereste, amely összeköti az egykori Habsburg városokat. Nemcsak Kárpát-medencei városokat térképezett fel, hanem a Lajtán túlra is átmerészkedett. A kötet lapjain tehát Budapest, Debrecen, Kolozsvár, Pozsony stb. mellett Bécsbe, Prágába, Ljulbjanába és Zágrábba is elkalauzolja az olvasót. Ebben a tekintetben némi aránytalanság és következetlenség azért érezhető a munka egészén. Míg az egykori osztrák 1339 SZÁZADOK 155. (2021) 6. SZÁM
