Századok – 2021
2021 / 6. szám - NÉZŐPONT - Gyáni Gábor: Mi fán terem a marxista történetírás?
GYÁNI GÁBOR története. A vállalkozás kitervelőinek a szándékai szerint az új tízkötetes országtörténet ugyanakkor inkább a két háború közötti úgynevezett Hóman-Szekfű-féle Magyar történet leváltását, e munka kánon jellegének a hatástalanítását célozta volna. Már a szerkesztőbizottság maga is 28 nagy presztízsű tudóst tömörített, és e szám sokszorosára rúgott a végül elkészült nyolc kötet teljes szerzői gárdája. Ha a szerkesztő-koordinátor Molnár Eriknek a kétkötetes vállalkozás tíz történész szerzője marxista szemléleti egységének a megteremtése is már gondot okozott,40 el lehet képzelni, hogy milyen komoly feladat hárult a tízkötetes vállalkozás szerkesztőire, hogy a megkívánt marxista mederben tudják tartani az ennél jóval népesebb történész-szerzőgárdát. Erre az eszmei célra szolgáltak (volna) az előzetes kötetviták, valamint az egyes konceptuális kérdésekről rendezett műhelyviták,41 ahol a résztvevők nem az utólagos számvetés jegyében reflektáltak az időközben megjelent munkára, mint történt a Molnár Erik-féle vállalkozás esetében.42 40 Uo. 6. 41 Vita a feudális kori magyar történelem periodizációjáról. Bp. 1968.; Vita Magyarország kapitalizmus kori fejlődéséről. Bp. 1971.; Varga, E János: Magyarország két világháború közötti történetéből. Vita a Magyarország története VIII. kötetéről. Történelmi Szemle 17. (1974) 655-663. Emellett az egyes kötetekről, az elkészült kéziratok sokszorosítása nyomán, olykor egész napos megbeszéléseket is tartottak, melyekről időnként írásos beszámoló is napvilágot látott, mint ahogy azt a fenti hivatkozás is mutatja. 42 Ankét a „Magyarország története” című kétkötetes műről. Bp. 1967. R. Várkonyi Ágnes egy konferencián elmondta: Molnár Erik a kötet minden egyes szerzőjével - az általuk készített egyes kéziratokról - külön-külön is beható szakmai megbeszélést folytatott a saját lakásán. A változás e téren abban állt tehát, hogy amíg az 1950-es években (a Rákosi-érában) Révai József és közvetlen pártközpontbeli munkatársai még maguk cenzúrázták az akkori szintézisekhez készített kéziratokat, addig a Kádárkorban az előzetes cenzúra már ebben a szakmaibb formában élt tovább, anélkül, hogy végérvényesen elenyészett volna. A Révai-féle politikai cenzúra eme gyakorlatáról Hanák Péter beszélt egy, az 1980-as években az MTA Történettudományi Intézetében rendezett szűk körű vitán. Az országtörténeti szintézisek készítésének folytonos napirenden tartása és az elkészült munkák korabeli eszmei-ideológiai funkciója egyaránt a marxizmus történettudományi hegemóniáját, legalábbis annak a látszatát volt hivatva megteremteni és fenntartani. Ez azzal egyenértékű, hogy a mainstream történetírás állítólagos marxista-leninista szemléleti beállítottsága egy idő után, az 1960-as évektől biztosan, mindinkább egy ilyen intézményi, szakmapolitikai és egyúttal hatalmi védnökség fennhatósága alá került. Ezen azt értem, hogy az akadémiai kutatóintézet történészeinek, valamint az ELTE vezető történész oktatóinak a történeti munkái képezték ez időben a marxista-leninista eszmeiség zsinórmértékét (ami viszont 1956 előtt még nem feltétlenül volt így). Egy konkrét példával élve: azért képviselhette Pach Zsigmond Pál a kora újkori magyar történelem konceptuális megítélésében a kanonizált marxista felfogást, mert - 1966 után - ő lett az Intézet főigazgatója, ráadásul már azt megelőzően is az intézmény igazgatója (vagy az igazgatóhelyettese) volt Molnár Erik mellett és alatt. Nem azért vált azonban Pach a kánonképzésre 1323
